Amerikai futball és Cheerleading szakosztály

Beszámoló a Baján megrendezett Amerikai football Aréna Bajnokságról

Április 13-a szokatlanul korán kezdődött sokak számára, hiszen a Bajára készülő csapattagok és kísérőik számára a busz hajnal 3:40-kor indult az egyetemi parkolóból. Tapasztalat szerint a miskolci egyetemisták ebben az időpontban gyakran ’még’ ébren vannak, nem pedig ’már’, így jó volt azt látni, hogy minden csapattagnak sikerült az ébredés és cseppet sem kipihentnek tűnő arccal várták a felszállást és indulást.
 

Mire a busz elért Bajára, nemcsak felkeltek a játékosok, de a nap is kisütött és egészen kellemes időben zajlott a beltéri rendezvény. A helyszín leírására nem szentelnék túl sok szót, a galériában található képek magukért beszélnek. Hasonló körülmények közt edzettünk itthon is így a bordásfal és a közeli lelátó nem okozott problémát senki számára. Szerencsére sérülések sem lettek miattuk.

Az első mérkőzését a Miskolc a Komló ellen játszotta, amit a pénzfeldobást követően a Miners kezdett, támadással. A MEAFC-Lions védői hamar leparancsolták az ellenfél támadóegységét a pályáról, itt volt az idő, hogy az offens is bemutatkozzon. Két play, két futás és a 23as számú running back meg is szerezte a csapat első tétmérkőzésen szerzett touchdownját. Egy sikeres irányítófutás következett az extrapontért, melyet követően az eredmény 7 – 0 volt a miskolciak számára. A védelem 0 pontot tartotta a komló támadóit, miközben a MEAFC-Lions összesen 30 pont feletti pontot rakott fel a táblára. A srácok tudták, hogy a neheze most jön.

Az előzetes ismertetéssel szemben a következő ellenél nem a házigazda Raiders volt, hanem az Isaszeg Pirates, akikkel a MEAFC-Lions már találkozott nagypályán, ősszel. Az Isaszeg szerezte meg a vezetést, de a sikertelen extrapontot követően csak 6 – 0-ra vezettek. Ezt követően fordított a Miskolc, 6-12-re, extrapontot talán egyik csapatnak sem sikerült konvertálnia a meccs alatt. A továbbiakban a MEAFC-Lions védői összehoztak két safety-t, miközben az Isaszeg is bővítette pontjai számát. Kicsit több mint két perccel a meccs vége előtt az Isaszeg vezetett 18-16-ra. A MEAFC-Lions vezetett egy eredményes driveot, amivel a szerzett pontjaik száma 22-re gyarapodott (sikertelen 2 pontos kísérletet követően), de az Isaszegnek maradt kb. 15 másodperce, ami elég volt arra, hogy egy szerencsés Hail Marynek köszönhetően az utolsó másodpercben megfordítsák a mérkőzést. A rendkívüli izgalmakkal teli mérkőzés vége 24-22 lett a kalózok számára, edzőjük a meccs után odajött a miskolci vezetőséghez és megköszönte a mérkőzést, hozzátéve, hogy ennyire jó meccset még sosem játszottak.

A vereség sajnos nyomot hagyott több emberben, a Baja elleni első félidőben a támadóegységet az ideges játék, elejtett passzok, fumble jellemezte, amellett, hogy a védőink több labdát is szereztek, a félidő 0 – 0. A második félidőben az oroszlánok nehézkesen felküzdöttek 6 pontot a táblára, de ezt 12 bajai követte. A szerencse ezúttal sem minket támogatott, a mérkőzés végén feldobott Hail Mary-k sikertelen passzok lettek, így a MEAFC-Lions ismét kikapott.
A harmadik helyért játszhatott így a MEAFC-Lions, a már ismert Komló ellen, a mérkőzés lassan és rosszkedvűen kezdődött, de a játék élménye hamar rendet rakott a fejekben. A MEAFC-Lions élvezetes játékkal, végül 46 – 0-ra verte ellenfelét.

A bajai kirándulás bár nem úgy végződött, mint azt sokan remélték az úton és a felvezető napokban, hetekben, de a III. helyezettnek járó kupa mellett rengeteg éles helyzetben szerzett tapasztalattal lettek gazdagabbak játékosaink, akik alig várják a következő megmérettetést, melyre hétfőn kezdődik a felkészülés. A következő mérkőzések részletei hamarosan publikusak lesznek, reméljük minél többen szurkolnak majd a miskolci oroszlánoknak a helyszínen.

Go MEAFC-LIONS!

https://www.facebook.com/miskolc.lions