Röplabda U17
Röplabda U17
Magabiztosan jutottak az Országos Döntőbe!
A fiú U17 II.osztályban szereplő csapatunk vasárnap Budapesten zárta a középszakaszt. Bacsó István és Komlósi Márk végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a középszakaszban. Bár a záró fordulóban egy vereséget elszenvedtek az egy győzelem mellett, nem forgott veszélybe a döntőbe kerülésük. Bacsó…
A vereség ellenére is vezetik a tabellát!
A fiú U17 másodosztály keleti csoportjában szereplő csapatunk szombaton hazai környezetben fogadta a Szolnok csapatát. Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzés után: MEAFC-Miskolc – Szolnoki SPC 1:3 ,, A mai napon egy szett erejéig futotta tőlünk. Viszont a blokkmunkánk félig…
Értékes győzelmekkel továbbra is a tabella élén!
A fiú U17 II.osztály keleti csoportjában szereplő csapatunk szombaton két mérkőzést játszott le hazai környezetben. Bacsó István és Komlósi Márk csapata két győzelemnek örülhetett és így továbbra is vezetik a tabellát. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – TFSE 3:1…
Továbbra is a tabella élén U17-es csapatunk!
Március 7-én Újfehértón lépett pályára a fiú U17 II.osztály keleti csoportjában szereplő együttesünk. Bacsó István és Komlósi Márk csapata egy drámai mérkőzésen verte meg a Nyíregyházát és egy szoros mérkőzésen az Egert is sikerült legyőzni. Így továbbra is vezeti a…
A tabella élére ugrottak a jó teljesítmény miatt!
Szombaton hazai környezetben szerepelt a fiú U17 másodosztályban szereplő csapatunk Bacsó István és Komlósi Márk csapata két győzelmet zsebelt be ezen a napon így a tabella éléről várhatják a folytatást. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – Egri VSI 3:0…
Nagy csatában maradtak alul hazai pályán!
A fiú U17 másodosztályban szereplő csapatunk szombaton hazai környezetben fogadta a GLP Nyíregyháza együttesét az egyetemi E/4 tornateremben! Nagyon hullámzó mérkőzésen, nagy csatában maradtak alul Bacsó István és Komlósi Márk fiai. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – GLP Nyíregyháza…
Veretlenül vezetjük a tabellát!
U17-es másodosztályú csapatunk szombaton hazai környezetben szerepelt a bajnokság középszakaszának második játéknapján. A Bacsó István és Komlósi Márk által tréningezett csapat nem hibázott és két győzelmet zsebelt be. Komlósi Márk vezetőedző értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – PSE Piros 3:1…
Negyedik helyen zárta az alapszakaszt U17-es csapatunk!
November 15-én zárult le a fiú U17 másodosztály keleti csoportjának alapszakasz küzdelmei. Bacsó István és Komlói Márk csapata ezen a játéknapon Kunhegyesre utazott ahol nagy küzdelmek között két mérkőzésen maradtak alul. Így az alapszakaszt a 4.helyen zárták. Vezetőedzőnk értékelése a…
A tabella második helyéről várjuk a folytatást!
Vasárnap hazai környezetben az egyetemi E/4 tornateremben folytatta a bajnokságot a Bacsó István Komlósi Márk edzőpáros által irányított U17-es csapatunk. A másodosztály keleti csoportjában szereplő csapatunk két győzelmet aratott ezen a játéknapon. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzések után: MEAFC-Miskolc – GLP…
U17 II.o: Felemás nappal kezdtük a szezont!
Szombaton U17-es II.osztályú csapatunknak is megkezdődött a 2025/2026-os szezon. A Bacsó István és Komlósi Márk által vezetett csapatunk Gyöngyösön megverte a házigazdákat míg az Egertől kikapott. Bacsó István vezetőedző értékelése a mérkőzések után: Egri VSI – MEAFC-Miskolc 3:0 ,, Az…