• Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

    Hadilábon álltunk a szerencsével!

    Férfi NBI-es röplabda csapatunk a bajnokság soron következő fordulójában Szegeden lépett pályára szombaton 19 óra 30 perctől. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be csapatunk legújabb igazolása is Török Patrik. A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban köszönhetően a csapatunk pontatlan játékának.…

  • Labdarúgó szakosztály

    Megszereztük a második győzelmet.

    U18-as futsal csapatunk megszerezte második győzelmét a Maglód csapata ellen. U18-as futsal csapatunk második szezonbeli mérkőzésén is győzelmet aratott az első osztályú futsal bajnokságban. Vasárnap délelőtt Maglód legjobbjai ellen léptünk idegenben a pályára. Az első félidő taktikusabb játékot hozott, több…

  • Kosárlabda NB1

    Védekezés nélkül nem megy

    NBI/B kosárlabda 2020-2021 – MEAFC-Miskolc Utoljára a 6. fordulóban tudott nyerni csapatunk és úgy tűnik egy ideig esélyünk se lesz fordítani, hiszen következő ellenfelünk valószínűleg élni fog a halasztás lehetőségével. Ha ez így történik, ez lesz az első mérkőzésünk a…

  • Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

    Két győzelem és két vereség

    Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női Kelet 4. mérkőzés Miskolci Egyetem –  Nyíregyházi Egyetem 94-47 (20-7, 15-10, 28-14, 31-16) Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 0 néző. V.: Takács Z., Lónáth L. Lassan indult a mérkőzés, mindkét csapat az öltözőben maradt a mérkőzés elején,…

  • Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

    Csapatként küzdöttünk

    NBI/B kosárlabda 2020-2021 – MEAFC-Miskolc A már az első félidőben (15 pont, 10 lepattanó) dupla-duplát elérő Nebojsa Dukics (26/12 pont, 16 lepattanó, 3 eladott labda, 2 blokk) és Madár András (25/6 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 5 gólpassz) vezérletével…

  • Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U11

    Maradtunk az „A” csoportban

    Egy győzelem, egy vereség. Maradtunk az „A” csoportban A Kenguru bajnokság második fordulójában ismét hazai pályán, az Egyetemi Körcsarnokban léptünk pályára, sajnos szurkolótábor nélkül. Két ellenfelünk a DVTK Akadémia és a Szerencsi Varázslók csapata volt. Mint az előző fordulóban, most…