• Egyetemi Sport,  EUSA

    Szakmai egyeztetés a közelgő nemzetközi eseményekről

    Mindössze két hét van hátra az Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságának július 13-i, miskolci megnyitójáig. Ennek apropóján június 28-án, szerdán ülésezett a Prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora által vezetett Szervező Bizottság. Az érintettek áttekintették az egyes…

  • Egyetemi Sport

    Budai Kristóf Bence 12. lett a világbajnokságon

    Az idei Open Erőemelő Világbajnokságot június 17-én, a máltai St. Julians városában rendezték meg. A 60 nemzet sportolóit felvonultató mezőnyben ott volt Budai Kristóf Bence, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának negyedéves hallgatója is, aki az előkelő 12. helyen fejezte be a versenyt. Több,…

  • Asztalitenisz szakosztály

    Elbúcsúztak az NB II-től

    A MEAFC NB II-es férfi asztalitenisz csapata június 11-én, vasárnap hazai pályán játszotta le utolsó mérkőzését. Az Észak-keleti csoport 9. fordulójának keretében megrendezett találkozón a Sztupák Zoltán, Tarsoly Zsófia, Stadler Tamás, Macsuga József, Bodnár József összeállításban asztalhoz lépő házigazdák 12:6…

  • Tollaslabda szakosztály

    Csonka Borbála nyert az Újváros Kupán

    Csonka Borbála a dunaújvárosi dobogó tetején. Az Újváros Kupa tollaslabda versenyt június 10-én, szombaton rendezték meg Dunaújvarosban. Az OB III. osztályú női egyéni versenyben szép miskolci siker született, hiszen Csonka Borbála, a MEAFC játékosa, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 11-es…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U17

    Ötödik helyen zártuk a bajnokságot!

    U17-es fiú röplabda csapatunk vasárnap hazai környezetben zárta le a bajnokságot. Varga László együttese két győzelmnek örülhetett így az ötödik helyen zárták a 2022/2023-as szezont. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről: MEAFC-Miskolc – DEAC  3:0 ,,Az egész mérkőzést végig uralva, koncentráltan játszottunk.…

  • Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

    Hetedik helyen zártuk a bajnokságot!

    U15-ös I.osztályú fiú röplabda csapatunk sokáig harcban volt a hatos döntőbe kerülésért azonban az utolsó mérkőzéseken elbukta azt. Így Jakó Imre csapata a 7. helyért harcolhatott hazai környezetben vasárnap. Csapatunk jól teljesített és két győzelemmel zárta a szezont és az…

  • Egyetemi Sport,  EUSA,  Klub

    Hamarosan európai sportesemények a Miskolci Egyetemen

    A másfél hónap múlva megrendezendő Európai Egyetemi Tollaslabda és Vízilabda Bajnokság helyszíneit is áttekintette a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) elnöksége legutóbbi ülésén, és szó volt a jövőre esedékes nagyszabású sportesemény, az Európai Egyetemi Játékok előkészületeiről is. A…