Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Szombaton Szegeden lép pályára NBI-es röplabda csapatunk!

Az férfi NBI Liga soron következő fordulójában szombaton 19 óra 30 perctől Szegeden lép pályára felnőtt röplabda csapatunk zárt kapuk mögött. Hosszú idő után lépnek ismét pályára idegenben Kovácsék, hiszen az elmúlt fordulókban hazai környezetben szerepeltek. Az előző fordulóban pedig sikerült az első győzelmet is bezsebelni a csapatnak a Sümeg ellen.

Bagó László

Erről és az előttük álló szegedi túráról is kérdeztük Bagó László vezetőedzőt: ,,Örülök az első győzelmünknek. Már a korábbi mérkőzéseken is közel voltunk a győzelemhez, de sajnos végül mindig hiba csúszott a végén a játékunkba. Sümeg ellen a mérkőzés elején jól játszottunk, diktáltuk a tempót, de a végére belealudtunk kicsit, szerencsére a rutinunknak köszönhetően, ha nehezen is, de behúztuk a három pontot.

A Szegedről tudni kell, hogy már évek óta az első osztályban szerepelnek rutinos gárda. Így szoros mérkőzésre számítok. Ha a srácok fejben ott lesznek végig a mérkőzésen nem lehet gondunk. Bízom benne, hogy az első győzelem visszaadta a hitet és rátudunk még egy lapáttal rakni az eddigi teljesítményünkre és győzelemmel térünk haza Szegedről. ’’

A mérkőzést élőben közvetíti majd a hazai csapat így érdemes lesz figyelni facebook oldalunkat, ahova ki kerül majd az elérhetőség is.

NB I Liga 2020.11.28. 19:30

Vidux-Szegedi RSE – MEAFC-Miskolc  

(Helyszín: Szeged, Etelka sori Sportcsarnok)