Labdarúgó szakosztály

A Miskolci Egyetem csapata ott folytatta ahol Pesten abba hagyta

Nyíregyházán került megrendezésre a SportPont Fesztivál kispályás labdarúgó bajnokságának a selejtezője, ahol egyetemünk csapata is képviseltette magát. A várakozásnak megfelelően erős mezőny jött össze, ahol nem ígérkezett könnyű feladatnak focisainknak a tornagyőzelem. Sérülések, tanulmányi kötelezettségek hátráltatták a MEAFC csapatát, így elég szűk kerettel érkeztek a rendezvényre.

Az első mérkőzésen a Szolnoki Főiskola csapatát, magabiztos játékkal 4:0 arányban fektették két vállra. A csoport 2. mérkőzésén is hengerelt a csapat, már-már kiütésnek mondható 7:0 ás győzelmet arattak az egyik helyi csapat ellen. A 3. csoportmeccsen, addig két 100%-os csapat találkozóját a Miskolciak nyerték 3:1-re. A csoportdöntőt  a várakozásnak megfelelően a Nyíregyházi Főiskola és a Miskolci Egyetem válogatottja vívta. A nézők azt kapták, amire számítottak. Látványos megmozdulások, szép cselek, kemény,  de sportszerű belépők és annál szebb gólok tarkították a mérkőzést. A gólgyártást egy szép egyéni akció után Titkó Gergő indította meg, amire 2-vel válaszoltak a nyíregyháziak.  A miskolciak azonban tudtak még újítani és rátettek egy lapáttal, így  Szunyi révén egyenlítettek. Az idő teltével egyre nagyobb nyomást helyeztek a hazaiak kapujára, ami végül góllá is érett és végül egy rendkívül színvonalas összecsapáson 3:2 arányban diadalmaskodtak a MEAFC játékosai. Az elődöntőben egy szintén helyi csapattal kellett megmérkőzni, ahol hatalmas mezőnyfölényben futballoztak a miskolci fiúk, azonban erős szembeszéllel kellett megküzdeniük, ugyanis a játékvezetők érvényesítették a hazai pálya előnyét, így végül szoros 1:0-ás győzelemmel a MEAFC robogott a döntőbe. Kiemelendő, hogy Nótás itt is csak úgy, mint a csoport meccseken lehúzta a rolót!! A döntőben Szunyi vezérletével hamar előnybe kerültek a Sulák (MEAFC labdarúgó szakosztályvezető) fiókák. Az első gólnál Szunyi szenzációs egyéni megoldást választott, majd pár perc múlva testi épségét nem sajnálva, bevetődve fejelt gólt. (0:2) Itt sajnos súlyos sérülést szenvedett, le kellet cserélni. Szikrázóan kemény összecsapás további vezéráldozatot követelt, ahol Titkó Gergő egy ütközés során bordarepedést szenvedett. A csapat erejét mutatja, hogy még a félidő lefújása előtt Orosz Márton és Uri Zsombor szemfüles góljaival 4 gólosra növelte előnyét a miskolci alakulat. A 2. félidő már örömjátékot hozott Sulák fiai számára. Látványos labdatartással csalták a perceket, ahol odafigyeltek a közönség kiszolgálására is. Végül teljesen megérdemelten 4:1 arányban diadalmaskodtak, ahol a közönség a „ szép volt fiúk…” rigmus skandálásával hálálta meg a szép játékot. A döntőt végigszurkolta Rakaczki Zoltán, a MEAFC elnöke is. A selejtező győztesekén a MEAFC kijutott az EFOTT-ra, ahol a többi SportPont Fesztivál győztesével mérkőzik majd meg.

A csapat tagjai: Nótás Attila, Sulák László, Titkó Gergő, Uri Zsombor, Süle Balázs és Orosz Márton. 

Arra  a kérdésre, hogy minek volt köszönhető a tornagyőzelem, a csapat a következőket válaszolta:  „Nagyon tudatosan készültünk erre a bajnokságra, mert tudtuk, hogy címvédőként mindenki minket akar megverni. A kemény edzés, és a taktikai felkészülés meghozta az eredményét. A csapat nagyon együtt volt, egymásért küzdöttek a fiúk. A pályán és azon kívül is remek hangulat uralkodik. A játékukon sok begyakorolt figura, és hatalmas fegyelmezettség volt fellelhető. Mindenki maximálisan végre jhatotta a feladatát, és nagy alázattal játszottak a srácok. Reméljük még sok ilyen szép pillanatot élhetünk át együtt!!”