Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Kosárbravúr a Körcsarnokban!

Hosszabbítást követően jutott tovább a Hepp Kupában a MEAFC.

Ismerős kép fogadta hétfőn este az Egyetemre kilátogató nézőket, hiszen – a hetekkel ezelőtti felkészülési meccshez hasonlóan – ismét az NBI/B csoportos Eger ellen melegített a miskolci kosárcsapat. A tét azonban most a legjobb 32 közé jutás volt.

Az egriek ennek megfelelően kezdtek és a múltkorihoz képest sokkal motiváltabban, leginkább Szabó és Máté pontjainak köszönhetően pedig eredményesebben is kezdték a találkozót (9-17). A mieink picit nehezebben lendültek játékba, de egyre javuló támadásaink és Tóth Tamás remek megmozdulásai révén a félidőre már kilenc pontos előnnyel vonulhattak (47-38).
A kiegyenlített játékot hozó harmadik negyed végére a közönség hangja is megjött, így egy soványka előny megtartásával indítottuk az – akkor még – utolsónak gondolt etapot (62-60).
A negyedik negyed legelején előbb mi figyeltük testközelből, ahogy az ellenfél három perc alatt átrobog rajtunk egy 10:0-ás rohammal (62-70), majd egy perc múlva gyakorlatilag lemásoltuk a receptet és egy 10:2-es szakaszt produkálva visszavettük a vezetést (74-72). A hátralévő időben hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Az utolsó támadás joga döntetlen állásnál a miénk volt, a kidolgozott dobás azonban nem hullott a gyűrűbe, így jöhetett a hosszabbítás (85-85). A ráadás öt percében hatalmas küzdeni tudásáról tett ismételten tanúbizonyságot csapatunk. Szojka vezetésével egymást űzték-hajtották védekezésben a fiúk, Kiss Balázs előbb labdát szerzett, majd támadásban a lehető legjobbkor dobott két triplát.
A „nézőcsalogató” mérkőzés közönségét és a társakat is Tóth Gábor gyönyörű ziccere nyugtatta meg fél perccel a meccs vége előtt, hiszen csapatkapitányunk pontjai egyfelől a továbbjutást, másfelől a 100. pontot is jelentették a csapatnak (101-96). A hátralévő idő alatt egy-egy értékesített büntető került még a jegyzőkönyvbe, így ünneplő közönségünk előtt tétmeccsen is győzelemmel bemutatkozó kosarasaink továbbjutást érő öt pontos (102-97) diadalt arattak a másodosztály egyik élcsapata ellen!

MEAFC – EKF Eger KOK 102-97 (22-23, 25-15, 15-22, 23-25, 17-12)
Vezette: Domán, dr.Mészáros.

MEAFC: Kiss (11/6), Drahos (22/3), Tóth G. (17/9), Szojka (14), Fazekas (8). Csere: Tóth T. (27/3), Szabó (3/3), Szepesi. Edző: Bene Szilárd.
EKF Eger KOK: Szabó (31/6), Frey (7/3), Máté (22/6), Kis (2), Pongrácz (14/9). Csere: Jakab (12), Csabák (5/3), Nemes (2), Megyes (2), Horváth, Klepej. Edző: Váczi Péter.

Bene Szilárd vezetőedző: Egy magasabb osztálybeli csapatot tudtunk tétmérkőzésen legyőzni, aminek örülünk és ez egyben kiugrási lehetőség számunkra. Több hullámvölgy is volt a játékunkban a találkozó során, de mindegyikből fel tudtunk állni, ami biztató a jövőre nézve. A hosszabbításban extrán játszottak játékosaink, akik így hálálták meg a lelkes közönség biztatását.

Szép volt, Fiúk!
Hajrá, MEAFC!

Fotó: AmbZolphoto