Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Hepp Kupa: Nem sikerült a továbbjutás

A két csapat első félidei extra dobóformáját a vendégek végig tartották, így a tavalyi ezüstérmes Debrecen jutott a Hepp Kupa legjobb 16 csapata közé.

Az apró mezőnyemberek dobópárbajával indult, majd folytatódott az újabb „B” csoportos ellenfél elleni kupatalálkozó. Hazai oldalon Kiss, míg a debrecenieknél a két Nagy bombázta eredményesen a gyűrűt. A roppant látványos első negyed hazai vezetéséhez a MEAFC kezdőötösében helyet kapó Takács is látványos pontokkal járult hozzá (35-25). A második játékrészben pár hazai pontatlanság miatt a továbbra is ihletett formában dobó debreceniek felzárkóztak, de a vezetést a Szojka által kiosztott hatalmas „sapkának” köszönhetően nem tudták átvenni (58-57).
A szünet után mindkét csapat beleadott apait-anyait, a frissebb vendégek azonban összeszokottabb védekezésüknek is köszönhetően a negyed végéig apránként növelték előnyüket (76-84). Az utolsó negyedben két pontos hátránynál háromszor is kivédekeztük a vendégek támadását, a lepattanó azonban – demoralizáló módon – mindegyik alkalommal egy feketemezes mezőnyember karjaiban landolt. Az ajándékba kapott támadásokból, ahogy az ilyenkor lenni szokott, még egy triplát és egy duplát is értékesítettek, így az előző fordulóbeli, Eger ellenihez hasonló izgalmas végjáték ezúttal elmaradt. A hátralévő percekben Radányi eredményes megmozdulásait tapsolhatta az egyébként mindvégig lelkes közönségünk, így hórihorgas centerünk pontjai révén alakult ki a végeredmény (93-102).

MEAFC – DEAC 93-102 (35-25, 23-32, 18-27, 17-18)
Vezette: Sallai, Gergely, Domán

MEAFC: Kiss (24/12), Drahos (11/6), Takács (5/3), Szojka (10), Fazekas (10).
Csere: Szepesi (2), Tóth T. (12/3), Nádasi (8/6), Tóth G. (4/3), Radányi (7), Szabó. Edző: Bene Szilárd.

DEAC: Nagy Be. (18/12), Pék (6), Nagy Bo., (32/18), Kiss, Takács (26).
Csere: Szarka (3), Helgasson (6), Boldizsár (3/3), Andrássy (2), Erdei (6), Gál. Edző: dr. Nagy Ágoston.

Bene Szilárd, vezetőedző: Egy félidőn keresztül tudtuk tartani azt a tempót, amit a DEAC diktált. Az NBI-es ritmus mellé ezúttal extra dobóteljesítmény is párosult részükről, így hiába dobtunk ellenfelünknek 92 pontot, ezúttal ez kevésnek bizonyult. Gratulálok a Debrecennek és további sikereket kívánunk nekik!

Pénteken találkozunk az első hazai bajnoki meccsen!
Hajrá, MEAFC!