Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Hosszabbításban tudott csak nyerni a tavalyi bronzérmes

Az Egyetemi Bajnokság első idegenbeli mérkőzését vívtuk a Beac pályáján. A csapat remek kezdést követően uralta az első félidőt. A fordulás után hirtelen visszaérkezett az ellenfél bemelegítés óta nem látott egyik húzóembere, akinek ponterős játékával visszazárkózott a tavalyi bronzérmes csapat. A 32. percben második technikai hibával elküldték a kispadunktól Drahos Gábort, így a meglepően hosszúra nyúlt utolsó negyed nagy részét edző nélkül játszotta a MEAFC. A mieink derekasan, de egyre fáradtabban küzdöttek így a 11 pontosra feltornászott előny négy perc alatt 3-ra csökkent, amit aztán egy szerencsés triplával egalizált a hazai gárda. A hosszabbítás elsősorban a hibákról szólt, ebből pedig végül a házigazda jött ki jobban, megnyerve a több érdekes – elsősorban szervezési – kérdést felvető találkozót.

ELTE BEAC – MEAFC 90-87 (17-28, 15-18, 30-18, 18-16, 10-7)

Elte: Szabó, Varga (20), Szabari (19), Marjay (6), Jakucs (6). Csere: Vajda (23/9), Kereszti (10/3), Molnár (6), Mayer. Edző: Sipos Tamás.
MEAFC: Kiss (14), Papp (10/3), Nádasi (8), Hadházi (12), Veres (18). Csere: Sörlei (14/6), Tamás (11). Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor, vezetőedző: Játékosaim újabb lépcsőfokot teljesítettek, hiszen egyre inkább egymást figyelve és segítve küzdenek a pályán. Büszke vagyok rájuk.