Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Hengerelt a MEAFC!

Ellentmondást nem tűrő, 53 pontos győzelmet arattak kosarasaink.

„A villámléptű, az elnyűhetetlen, a tömör energia” – csak úgy repkedtek szpíkerünk, Hatvani Olivér rafinált jelzői csapatunk bevonulása során. Még a félidei bemutató meccsükre készülő, sokat látott serdülő játékosaink is el-elmosolyodtak a nem mindennapi hangulatú, vidám konferáláson. A hatás sem maradt el, hiszen olyan jól kaptuk el a rajtot, mint idén eddig sosem, öt perc elteltével 20-2 állt a táblán. A nyitány végéig ellenállhatatlanul támadott és védekezett a csapat, Szojkaegymaga tíz egységgel és remek lepattanókkal támogatta a félelmetes tempót diktáló legénységet (38-8). A rövid szünet után folytatódott a már korábban megkezdett sorminta, Drahos és Kiss osztották bőkezűen a gólpasszokat, amiből a két Tóth szépen „hozott is a konyhára” (67-26).

A félidő is tartogatott meglepetést, nem is akármilyet! Serdülő „A” csapatunk örömjátéka előtt debütált új programunk, a Calypso félpályás dobás. A három kisorsolt játékos közül Szabó Imre elsőre bedobta a felezővonalon túlról, bezsebelve a közönség ovációja mellett az étterem által felajánlott vacsorát is. A folytatásban Fazekas mezőnyembereket idéző labdaszerzéseivel, Szojka és Szepesi pedig újabb gólokkal ragadtatták tapsra hálás közönségünket (97-45). Három sikeres leindítás után a 31. percben sikerült elérni a sokak által várt 100. pontot. Az ezzel együtt járó „tálca süteményt” – ahogy Olivérünk fogalmazott – a legeredményesebb hazai játékos, Szojka Gabi érdemelte ki nem mindennapi ziccerével. Két perccel később Drahos sarokból eleresztett triplája már az addigi legnagyobb, kereken 61 pontos különbséget jelentette (106-45). Hogy tovább ne nőjön a csapatok közti távolság, arról a vendégek két alapembere gondoskodott. A Györfi-Marosiduó az utolsó negyedben összesen 18 pontot szorgoskodott össze a végére picit lelassuló játékosaink ellen. Kiss Balázs 1,4 másodperccel a vége előtt még bedobta szokásos két büntetőjét, kialakítva a mikrofonból hallható, „pulzusnak is kiváló” 122/69-es végeredményt (122-69)

Helyén kezelve a tényt, tudván, hogy ellenfelünkből két húszpontos játékos is hiányzott, a mutatott lelkesedés mindenképp bizakodásra adhat okot a jövő heti, Szerencs elleni idegenbeli mérkőzés előtt!

MEAFC – Hajdúhadházi KK 122-69 (38-8, 29-18, 30-19, 25-24)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok
Vezette: dr. Mészáros Balázs, Lónáth László

MEAFC: Kiss (21/3), Drahos (15/6), Tóth G. (14), Szojka (21), Fazekas (7). Csere: Szepesi (13/3), Tóth T. (11/3), Nádasi (9), Radányi (9), Áron (2). Edző: Bene Szilárd.

Hadházi Farkasok: Fedor (3/3), Balogh (4), Györi (10), Györfi (26/3), Marosi (18). Csere: Földesi (4/3), Demeter (2), Shirian (2), Pécsi. Edzö: Walke Károly.

Bene Szilárd: Ezt a mérkőzést sikerült már az első negyedben megnyernünk, ami annak volt köszönhető, hogy rendkívül fegyelmezetten játszottunk. Védekezésben kellő agresszivitást mutattunk, amiből sikerült szép és látványos támadásokat vezetni. Végig motiváltak tudtunk maradni és az utolsó negyedben már gyakorolni is tudtunk.

Walke Károly: Nagyon rossz napot fogtunk ki, tudunk mi ennél sokkal jobban is kosárlabdázni. Remélhetőleg a visszavágón a teljes csapattal ezt majd bizonyítani tudjuk. Természetesen gratulálok a hazai csapatnak, mert nagyon jól játszottak.

Következő mérkőzés:

2014. november 21. 17:45
Szerencs – MEAFC