Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Élre ugrott a MEAFC!

Igazi csapatmunkával, saját pályáján sikerült két vállra fektetni az eddig még veretlen Debrecent!

Apró félreértéssel indult a debreceni túra, hiszen a játékvezetői küldés, és a hazaiakkal történt reggeli egyeztetés is az Orvosi Egyetemet jelölte meg a mérkőzés helyszínének. A teremben zajló röplabdaedzés azonban jelezte, hogy a csoport aktuális rangadójának az Oláh Gábor utcai csarnok ad majd otthont.

Minden adott volt egy jó mérkőzéshez, hiszen két jó, és jó formában lévő csapat nézett egymással farkasszemet. A hazaiak azonnal egy 13-4-es nyitánnyal jelezték, hogy nem véletlenül állnak a tabella élén. Az első negyed összességében sem rólunk szólt, csak kerestük Az aznapi szerepeket (18-9). A második negyedben aztán felébredt a csapat és elsősorban a Drahos-Szojka duó vezetésével mi is elkezdtük a mérkőzést. A félidő utolsó dobása is a miénk volt, de kiperdült a gyűrűből, így egy lelkileg erős döntetlenről várhattuk a folytatást (33-33).

A harmadik negyedet a helyi gyűrű nagy tisztelője, Tóth Gabiés Szojka meseszép „add és fuss” játéka nyitotta, majd Drahos vágott be gyorsan két triplát, így egy 11-0-s offenzívával a 24. percre elléptünk a megzavarodott hazaiaktól (39-46). A csapat kispadostól, mindenestől űzte-hajtotta egymást, Tóth Tamás remek megmozdulásaival pedig tovább nőtt a különbség. A harminc miskolci egységet hozó harmadik negyed záró találatát Kiss Balázs dudaszó környéki triplája jelentette (48-63). Nem hitte el a csapat, hogy eldőlt volna a mérkőzés, így – pár apró hibát leszámítva – továbbra is nagyszerűen koncentráltunk. A két csapat közötti differencia Nagy Benedek három triplája miatt nem kúszott ugyan húsz pont fölé, de így is magabiztosan tartottuk előnyünket egészen a lefújásig (73-88).

Az idegenbeli siker nem csupán egy remek csapatmunkával elért őszinte győzelem volt, hanem azt is jelenti, hogy kézilabdás lányainkhoz hasonlóan a MEAFC kosárlabda csapata is első helyen várhatja a Karácsonyt és a valószínűsíthetően vidám hangulatú évzáró vacsorát!

DKA-DEAC – MEAFC 73-88 (18-9, 15-24, 15-30, 25-25)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok. Vezette: Sallai, Gergely, Zalai.

Debrecen: Szűcs (8/3), Szarka, Tóth (9/9), Szendrei, Andrássy (18). Csere: Nagy Bo. (19/3), Nagy Be. (14/12), Lippai (4), Urbán (1), Kiss, Opre, Anze. Edző: Dr. Nagy Ágoston, Barna Donát.
MEAFC: Drahos (31/15), Szepesi (2), Tóth G. (10), Szojka (11), Radányi (8). Csere: Tóth T. (15/3), Kiss (11/9), Kovács, Nádasi. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedzőRangadót nyerni mindig öröm. Nekünk ez most idegenben sikerült, az egyik riválisunkkal szemben, így különösen értékes a számunkra. Megilletődve kezdtük a mérkőzést, de a második negyedtől sikerült a védekezésünket rendezni, ami nyugalmat hozott a támadásunkban is. Minden pályára lépő játékos húzta a csapatot, a kispad pedig együtt élt a játékkal. Igazi csapatként, egymást bíztatva, segítve tudtunk a hullámvölgyeinkből kijönni és felülkerekedni ellenfelünkön. Most tétmérkőzésen is meg tudtuk mutatni, hogy mennyit fejlődtünk egyénileg és csapatként is a szezon elejéhez képest. Gratulálok a játékosaimnak, és egyben szeretném megragadni a lehetőséget, hogy az egész csapat nevében minden szurkolónknak Áldott ünnepet kívánjak!