Tájfutás szakosztály

Tájfutó szakosztály összefoglaló 2014

A szakosztály 2014-ben is két területet tartott fontosnak. Egyrészt edzőversenyek szervezésével segíteni a Miskolci Egyetem tanulók, dolgozók sportolását, egyúttal bemutatni a sportágunkat az érdeklődőknek. Másrészt versenyzési lehetőséget biztosítani az egyetemi hallgatók, dolgozók és az egyesületünket választó korábbi hallgatóink számára. Ebben az évben szintén nem indultunk minden bajnoki versenyszámban, de az évközben „profi” pályafutásukat befejező két volt válogatott versenyzőnk (Lévai Ferenc, Harkányi Zoltán) visszatérésével nagyon szép csapateredményeket értünk el. Az alábbiakban összefoglaltuk a 2014. év legjobb eredményeit.

Országos egyéni bajnokságok  
hosszútávúF216.Lévai Ferenc
éjszakai F552.Bokros István
tájkerékpár:   
hosszútávúF601.Bunyik László
rövidtávú F601.Bunyik László
középtávúF503.Bunyik László
     
Országos csapatbajnokságok  
pontbegyűjtőF213.Domonyik-Harkányi-Lévai
hagyományos csapatF216.Bokros-Domonyik-Harkányi-Lévai
váltó F218.Domonyik-Harkányi-Lévai
     
Megyei bajnokságok  
normáltávN351.Dr. Bokros Andrea
  F351.Bokros István
  F451.Bokros György
rövidtáv N352.Dr. Bokros Andrea
  F351.Bokros István
középtáv N212.Dr. Bokros Andrea
  F352.Kolyvek László
  F453.Bokros György