Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Csak a bravúr küszöbéig jutottunk!

Erőszakos, jó mérkőzésen az utolsó előtti percig tartottuk magunkat a remek erőkből álló nyíregyháziak ellen. Az összeszokottabb támadásokkal operáló hazaiaknál ekkor Czura – az addig egész jól semlegesített „pontfelelős” – a semmiből varázsolt be két triplát, eldöntve a mérkőzést. Öt körrel az alapszakasz vége előtt így mindkét csapat továbbra is harcban áll a keleti csoport továbbjutást jelentő első négy helyének egyikéért. Folytatás jövő szerdán, hazai pályán az Elte-Beac csapata ellen.

Nyíregyházi Főiskola SE – MEAFC 82-76 (20-23, 16-19, 23-15, 23-19)

MEAFC: Kiss (4), Nádasi (21/9), Sörlei, Szepesi (17/3), Takács (27/12). Csere: Veres (7). Edző: Drahos Gábor.

Nyíregyháza: Czura (14/6), Szondi Á. (23), Gáspár (12), Oláh (21/3), Földesi (7/3). Csere: Szondi K. (5), Soltész, Szarvas. Edző: Hegedűs Ferenc.

Drahos Gábor, vezetőedzőÉppen olyan jól alakuló meccs volt, mint a szegedi, ám ezúttal nem tudtuk bevinni azokat a pici győztes lépéseket, amik egy újabb nagy bravúrhoz kellettek volna, pedig már három darab tökéletes 2:1-es lerohanásunk is volt. Tragédia nem történt, szeretnénk még több meccset megnyerni a hátralévő fordulókban. A kezek és a lábak készen állnak a feladatra, a fejekbe pedig tudatosan és észrevétlenül is csempésszük a szükséges adalékokat.