Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Drahos most sem kegyelmezett a Szerencsnek

Csak hat percig bírták a miskolci sebességet a vendégek. 

Az első negyed derekán még egy ponttal a vendégek vezettek (9-10), ám Szepesi és Drahos lendülete a nyitány utolsó 4 percére már megtörte piros mezeseket. A két mezőnyember 11-11 pontot rámolt be az első tíz perc során szerzett 24 hazai egységből (24-14). A folytatásban még egy lapáttal rátett az előbb említett duó által vezérelt MEAFC. Takács agresszív védekezéséből megindulva szebbnél szebb támadásokat vezettek az egyetemisták.  Drahos és Szepesi újabb pontjait – 11 és 7 – továbbra sem tudta kezelni a Szerencs, így a nagyszünetre nyerőnek tűnő, huszonegy egységnyi távolságra távolodott a hazai csapat (45-24).  A fordulást követően sem engedett a miskolci gyeplő. Drahos Gábor futószalagon szórta a gólpasszokat, amikből RadányiNádasi és Szojka is könnyű kosarakat tudott szerezni. (71-40). Az utolsó negyedben a vendégek pályára küldték fiatal játékosaikat is, akik hiába játszottak bátran, a hazai rohamokat ők sem tudták megállítani. A MEAFC egy sebességgel gyorsabban pörgő irányítója végül ismét nem mindennapi számokkal a zsebében foglalhatta el helyét a kispadon, hiszen az őszi, idegenbeli  teljesítménye után ezúttal 32 pontja mellett 10 szerzett labdát, 14 gólpasszt és 10 kiharcolt faultot is összeszorgoskodott. A meccs végén még Áron két szemfüles ziccerének és Radányi 100. pontjának tapsolhatott az igazán látványos játékért igazán hálás miskolci publikum (105-56).  Folytatás jövő szombaton, Szolnokon.

MEAFC – Szerencsi VSE 105-56 (24-14, 21-10, 26-16, 34-16)
NB II-es bajnoki mérkőzés. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok. Vezette: Lengyel Ádám, dr. Mészáros Balázs.

MEAFC: Drahos (32/6), Szepesi (23/3), Takács (5/3), Szojka (8), Fazekas (4). Csere: Radányi (14), Nádasi (12), Áron (4), Kovács (3). Edző: Bene Szilárd.

Szerencs: Jakab (17/6), Asszú (4), Marton P. (7/3), Szárnya (7/3), Endrész (7). Csere: Koncz (8), Papp (2), Kovács K. (2), Meczó (2), Marton B., Szabó,  Pisák. Edző: Gulyás László.

Bene Szilárd, vezetőedző: Az első negyed közepétől a saját ritmusunkban játszottunk, ami megmutatta a két csapat közötti különbséget. Külön öröm, hogy bár vannak sérültjeink és az influenza is végig söpört a csapaton, ez a pályán nem látszott meg. Könnyebben hoztuk a kötelezőt, mint gondoltuk, ez jó előjel a Szolnok elleni rangadó előtt.