Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Drahos kosarával döntőben a MEAFC!

Hihetetlen izgalmak közt tartotta meg itthon szerzett előnyét a miskolci kosárcsapat.

A parketten mindkét részről roppant elszánt játékosok, a lelátón pedig kiváló hangulat volt, ami az egykor rengeteg teltházas csatát látott nagykőrösi „katlanba” érkezőket fogadta. A körítés nem volt véletlen, hiszen a döntőbe jutásért a legkiegyensúlyozottabbnak vélt párharc végső összecsapása körvonalazódott Kőrösön.

Az első negyedben a sok vendég hiba mellett azért remek Szojka kosarak is éreztek bentről, így a döcögős nyitány mondhatni egállal zárult (19-18).

A folytatásban Kovács szokásos triplái után előbb Hamza orra reccsent, majd Fazekas szeme és koponyája is megsérült egy-egy szerencsétlen ütközést követően. A pótlásra érkező Tóth Tamás azonban rögtön két hármassal és két kettessel jelezte, a miskolci csapat minden szerkezetben csapat marad (38-32).

A harmadik negyedben a hazaiaknál Tóth Viktor kapcsolt extra sebességre, így állandósult a tíz pont körüli Sólymok vezetés (60-53).

A záró játékrészt – szurkolói hovatartozástól függetlenül – egyszerűen nevezzük az „infarktus közeli állapot” negyedének. A vendégeknél a vezér szerepét felvállaló Drahos Gábor villanásaival egy pontra feljött a MEAFC, ám három perccel a vége előtt ez a fajta extázis átragadt a hazaiakra is. Mindent egy lapra feltéve rohamoztak eredményesen és mivel a büntetőkkel ekkor hadilábon álltak a vendégek, így hét másodperccel a vége előtt összesítésben kiegyenlíthetett a Kőrös. A hátralévő idő azonban elegendő volt Drahosnak, és egy utolsó előtti másodperces kosárral a csapatot elkísérő miskolci szurkolók legnagyobb örömére a hosszabbítás helyett a Final Four-ba irányította csapatát (86-73).

A MEAFC így 164-162-es összesítéssel bejutott a bajnokság legjobb négy csapata közé, így már a jövő héten meg is mérkőzhet az NB I/B-s feljutásért.

A leendő ellenfelekről és a Final Four helyszínéről is hamarosan beszámolunk.

Nagykőrösi Sólymok KE – MEAFC 86-73 (19-18, 19-14, 22-21, 26-20)

NB II-es negyeddöntő, 2. mérkőzés. Nagykőrös, Kossuth Iskola.

Vezette: Jakab, Rózsa, Gyurka.

Nagykőrös: Tóth V. (38/3), Jurászik (2), Kovács S. (24/21), Király (7/3), Candido (7). Csere: Kónya (4), Szablics (2), Kovács M. (2), Sipos, Winkler. Edző: Lakosa Zsolt.

MEAFC: Drahos (26/9), Szepesi (3), Tóth G. (7/3), Szojka (9), Fazekas (2). Csere: Tóth T. (19/6), Kiss (5), Takács (2), Kovács, Hamza. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdöttek egymásért és a céljainkért. A sérültjeinket pihentettük, a többiek pedig helyt álltak helyettük is. Hat nap múlva már a négyes döntőben kell a maximumot hoznunk, mostantól azzal foglalkozunk és természetesen szurkolunk a rendezéssel kapcsolatban beadott pályázatunknak. Hétfőre ez is kiderülhet.