Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Ezúttal jobb volt a Honvéd!

Az elején felhalmozott hátrányt görgettük a végéig.

Jó tíz perces késéssel indult a találkozó, hiszen az eredetileg kiírt  kezdésre a hazaiak stábjából még hiányzott a hivatalos orvos. Érdekesség, hogy a honvédosok bő két hete épp a Hepp-kupában, a Szigetszentmiklós ellen megvívott, vagyis meg nem vívott mérkőzésen szembesültek nagyjából hasonló problémával, igaz, akkor a másik, a vétlen oldalról.

A csúszás a számok tükrében leginkább a hazaiaknak kedvezett, mert orvos ugyan már volt, de orvosság nem nagyon akadt a fővárosiak meccs eleji játékára és dinamikus támadásokat vezetve – Szepesi kosarai ellenére is – azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést (17-6). A továbbiakban sem a borsodiaké volt a főszerep, hiszen a csapatként együtt mozgó hazaiak tovább növelték előnyüket (28-13).

A folytatásban Drahos két hármassal közelebb hozta övéit, de Máté is résen volt, így – dacára pár frizurát felborzoló ítéletnek – hiába nyerte meg a negyedet a vendég csapat, a differencia alig csökkent (47-33).

Fordulást követően 10-en belülre került a MEAFC, ám mindíg akadt a fehéreknél jelentkező, aki új lendületet adott, így Fazekas kosarai csak egy újabb pici szakaszgyőzelmet jelentettek a negyed végén (64-51).

A záró tíz perc elején egy honvédos 10:0-s etap, megspékelve Endrész kipontozódásával már túl soknak bizonyult vendég szemszögből. A végén aztán Orosz szép megmozdulásainak örülhettek a miskolciak, a győzelem azonban ma megérdemelten maradt a Dózsa György úton (85-69).

Budapesti Honvéd – MEAFC 85-69 (28-13, 19-20, 17-18, 21-18)

NB I/B Keleti csoport, 7. forduló. Budapest, Simon János Sportcsarnok.

Vezette: Surányi Gábor, Tóth Kálmán, Esztergályos Róbert.

Bp. Honvéd: Sinkovits, Máté (21/9), Szalay (11/3), Teremy (8), Stefán (18). Csere: Szollár (10), Kiss (8), Haris (5/3), Fekete (3), Sebők (1). Edző: Puskás Artúr.

MEAFC: Drahos (23/9), Szepesi (4), Tóth T. (8/3), Szojka (6), Endrész (8). Csere: Fazekas (11), Tóth G. (5/3), Orosz (4), Kiss, Galló, Koroknai. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: A mérkőzés elején túl nagy előnyt adtunk vendéglátóinknak, akik ma nagyon jó formát mutattak. Fegyelmezetlenek voltunk támadásban, így ma nem volt esélyünk a győzelemre. Apró hibáink voltak, amit könnyen tudunk javítani a következő napokban.