Kosárlabda szakosztály

Töretlenül fejlődik a férfi kosárlabda utánpótlás Miskolcon

Másfél év telt el azóta, hogy a MEAFC-hoz került és új lendületet kapott a miskolci férfi kosárlabdázás komplett utánpótlása. Az egyetemi klub színeiben folyamatosan bővülő létszámmal hat fiatal korosztály, összesen 11 csapata fejlődik hétről-hétre. Az egyesületnél folyó munkáról, a 2015/2016-os szezon első félévének eredményeiről Drahos Gábort, a MEAFC utánpótlásának szakmai vezetőjét kérdeztük.

„Edzőink egységes szakmai program alapján céltudatosan, türelmesen és a TAO programjának köszönhetően kiváló feltételek mellett dolgoznak. Tudják, hogy csapataink részsikerei egész egyesületünk jövőjét építik. Utánpótlás játékosainkból – jelenlegi létszámukat tekintve 140 fő – olyan egészséges és értékes embereket akarunk nevelni, akik egyébiránt képzett sportemberként a kosárlabda pályán is bárki ellen megállják a helyüket. Természetes, ha sportról van szó, akkor a győzelem az igazi elismerés, így a fenti alapelveinkkel karöltve minden egyes MEAFC győzelemre roppant büszkék vagyunk.”

A 2015/2016-os korosztályos bajnokságok eddigi küzdelmei során a miskolci legények közel 100 mérkőzést játszottak, s azokon valóban egyre bátrabban bontogatták szárnyaikat.

„Idén három csapatunk is picit jobban a figyelem középpontjába, ha úgy tetszik az országos szemek elé került illetve kerülhet. U-11-es „zászlóshajónk”, a Cápakölykök holtversenyben áll 21 fős csoportjának élén, jó eséllyel egyenes ágon vehet majd részt Magyarország legjobb 16 csapatának egyikeként a bajnokságot záró Országos Jamboree-ban.

Serdülő „A” csapatunk (U-14) az országos főtáblára került. Ez a gyakorlatban a 89 nevezett csapatból a legjobb 32-őt jelenti, és ahol igen erős ellenfelekkel találkozhatnak és fejlődhetnek tovább több fordulón keresztül a mieink.

Junior csapatunk pedig úgy nyerte meg a Regionális Bajnokságot, hogy 11 mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre, így az utolsó pillanatig megteremtette magának a lehetőséget a Kiemelt Bajnokságba kerülésre. Az országos TOP 16-ot jelentő körnek azonban csak a küszöbéig jutott, mert kiegyenlített csatában végül alulmaradt a legjobbak között pallérozódó ellenfelével szemben.

Az imént említett csapatainkhoz hasonlóan a többi korosztályunk is egyre keményebben dolgozik edzéseken, ezért – továbbra is bízva a szülők támogatásában és a közösen elvégzett kemény munkában – mindenképp optimistán tekintünk előre.”

A MEAFC utánpótlás kosárlabda csapatai/edzői:

Kenguru (U-11):
MEAFC Cápakölykök – Lugosi Zsuzsanna
MEAFC Basket Bulls – Vucskó Zsuzsanna
MEAFC Csibészek – Fülöp Márta és Drahos László

Gyermek (U-12):
MEAFC Szürke Farkasok – Cserhalmi Ede

Serdülő (U-14):
MEAFC „A” – Tóth Tamás
MEAFC „B” – Cserhalmi Ede

Kadett (U-16):
Kadett „A” – Milen Vukicevic
Kadett „B” – Tóth Gyula

Junior (U-18):
MEAFC – Milen Vukicevic

NB I/B U-20:
MEAFC – Milen Vukicevic