MEFOB Röplabda,  Röplabda szakosztály

Nem sikerült a MEFOB elődöntőbe verekednie magát férfi röplabda csapatunknak

Március 7-én este 8 órától lépett pályára férfi röplabda csapatunk az EKF Eger otthonában. A tét hatalmas volt, hiszen a MEFOB elődöntőbe jutásért folyt a harc. Az első összecsapáson csapatunk hatalmas harcban 3:1-es arányban maradt alul a hevesi gárdával szemben, így játékosaink nagy elszántsággal készültek a visszavágóra. Ennek szellemében léptek pályára Siklósi Zsolt edző fiai. Az első szettben meglepték a vendéglátókat, és magabiztos játékkal meg is nyerték azt. Sajnos a következő szettekben a csapat mentálisan elfáradt, a koncentráció alább hagyott, a hazai gárda ezzel szemben egyre ügyesebben játszott, továbbá hibás bírói döntések is sújtották a csapatot. Mindezek következtében együttesünknek nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

MEFOB negyeddöntő 2. mérkőzés:

EKF Eger – MEAFC 3:1

Ezúton szeretnénk sok sikert kívánni az EKF Eger csapatának.

Habár a MEFOB küzdelmei véget értek számunkra, a csapatunk életében nagyon fontos időszak következik, hiszen a Regionális Bajnokság is a végéhez közeledik, ahol vezetjük a bajnokságot, azonban még semmi sem dőlt el. A Regionális Bajnokság következő fordulója március 19-én Gyöngyösön kerül megrendezésre. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

A csapat tagjai: Csizmadia János, Kormos Dávid (GEIK), Lőrincz András (GEIK), Rosta Balázs (MFK), Cserba István (GK),Erdene-ochir Jadamba(MFK), Barócsi Ákos

Edző: Siklósi Zsolt