Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Nagy lépést tett a bajnoki cím felé férfi röplabda csapatunk!

Március 19-én rendezték meg a Regionális Bajnokság soron következő fordulóját Gyöngyösön. A forduló előtt a tabella állása igencsak szoros volt, hiszen a MEAFC és a Pénzügyőr Debrecen azonos pontszámmal rendelkezett, és csak a jobb pontaránynak (szerzett és ütött pontok közötti különbség: MEAFC 60 – Pénzügyőr 55) köszönhetően álltunk a tabella tetején. A rendkívül szoros állás annak a következménye volt, hogy csapatunk teljesítménye lejtmenetet vett az előző két forduló során, mindössze két mérkőzést nyert meg a hatból.  Ennek következtében a fiúknak mindhárom mérkőzést meg kellett nyernie ahhoz, hogy el tudjon szakadni a hajdúsági gárdától. Mindezek tudatában léptek pályára játékosaink.

A nap első mérkőzését a házigazda, Gyöngyössel játszotta csapatunk.  Bár a házigazdák jelenleg a bajnokság utolsó helyén állnak, ettől függetlenül a két csapat párharca mindig izgalmasan alakul, és ez ezen a hétvégén sem történt másként. Az első játékrészben a gyöngyösiek meglepték játékosainkat, hiszen nagyon összeszedetten játszottak, míg a MEAFC játéka pontatlan volt, talán játékosaink fejben még az öltözőben maradtak. Ennek következtében el is veszítettük az első fordulót, azonban a következő felvonásban fiaink összeszedték magukat, és átvették az irányítást. A lendület a döntő szettre is megmaradt, így a mérkőzést 1:2 arányban megnyertük. Következő ellenfelünk a 3. helyen tanyázó Kunhegyes gárdája volt. A mérkőzés kezdetétől csapatunk dominált, és meg is nyerte az első játszmát. A második játékrészt ellenfelünk nyerte, hibáinkat kihasználva. A döntő játszma nagy csatát hozott, izgalmas labdamenteteket láthattak a kilátogató nézők, mely végén ismét mi örülhettünk, hiszen 2:1 arányban győztünk. Csapatunk utolsó mérkőzését a közvetlen rivális, Pénzügyőr-Debrecen csapatával játszotta. Együttesünk tudatában annak, ha megnyeri ezt a mérkőzést 6 pontos előnnyel várhatja a következő fordulót, nagy akaraterővel és elszántsággal vágott neki a mérkőzésnek. A mérkőzés során a csapatok fej-fej mellett haladtak, így az döntötte el a meccset, hogy melyik gárda képes elviselni a mentális terhet a fizikai fáradság mellett. Végül, játékosaink hihetetlen győzni akarásának köszönhetően az utolsó mérkőzést is megnyertük 2:1 arányban.

Összességében elmondhatjuk, hogy az eddigi évben az elmúlt hétvégén nyújtotta a legjobb teljesítményt csapatunk. Bebizonyították, hogy megérdemelten állnak a tabella első helyén, és egységesebbek, elszántabbak, mint valaha. Ha a soron következő fordulóban – melyre április 9-én, Kunhegyesen kerül sor – mindhárom mérkőzést megnyerné csapatunk, már bajnokként lépne pályára az utolsó május 7-ei, debreceni fordulóban.

 CsapatMérk.GYVSzettPont
1.MEAFC1813529 – 1739
2.Pénzügyőr Debrecen1811727 – 1833
3.Kunhegyes ESE189922 – 2227
4.Gyöngyösi RSE1831511 – 329

A csapat tagjai: Varga László, Nagy Zoltán, Gregor András, Rosta Balázs, Kormos Dávid, Csizmadia János, Kiss Péter, Barócsi Ákos

Edző: Siklósi Zsolt