Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U11

Kettős győzelemmel tértek haza a Csibészek!

Gyöngyösön remek játékkal és szezoncsúccsal kedveskedtünk lelkes szülői szurkolótáborunknak! 

A nyitó mérkőzés első negyedében nem csak a hazai, de a miskolci szülők szája is tátva maradt látva a Csibészek lelkesen eredményes játékát (17-0 ide). A folytatásban picit kiegyenlítettebb lett a meccs, viszont továbbra is mentünk, mint a mérgezett egerek, így – az eddigi legtöbb pontot dobva -teljesen megérdemelten szereztük meg idei első igazi győzelmünket!

A második meccsre a salgótarjáni ellenfél 6+2 fővel érkezett, így a szabályok értelmében ez a találkozó is miskolci győzelemnek számított. Jegyezzük meg azért, hogy a Beszterce KK kosarasai nem csak magasak, de képzettek is voltak, csupán folyamatos létszám problémáik miatt szerzik a vereségeket, reálisan nézve a csoport élmezőnyében lenne a helyük. A lényeg azonban, hogy egy ilyen jó csapat ellen is felvettük a kesztyűt, és 8 játékosunk is pontot tudott szerezni. Szép volt Fiúk! 

MEAFC Csibészek – Gyöngyösi DSZSE 33-20 (17-0, 0+4-0+7, 14-3, 2-10)

MEAFC: Dócs (17), Kiss (8), Horváth (3), Juhász (2), Tóth B. (1), Nagy (1), Judák (1), Révay Dé., Révay Do., Steffel, Miskolci, Rem, Demeter. Edző: Drahos Gábor.

Gyöngyös: Radnai L. (4), Safranka (4), Őzse (2), Branyi (2), Molnár (2), Mezner (1), Söregi (1), Gyulai (1), Hortolányi (1), Csuzi (1), Radnai K. (1),  Csatos. Edző: Pál József.

Beszterce KK – MEAFC Csibészek 17-91 (28-3, 21+2-2+6, 20-4, 20-2)

Salgótarján: Csata (47), Bíró (20), Puporka M. (8), Mag (8), Geri (4), Deák (4), Puporka R. Edző: Soós Gábor.

MEAFC: Dócs (6), Horváth (3), Tóth B. (2), Juhász (2), Rem (1), Judák (1), Miskolci (1), Nagy (1), Révay Dé., Révay Do., Rem, Demeter, Steffel. Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor, vezetőedző: Első idegenbeli túránkon három roppant fontos, a jövőre nézve bíztató dolog történt: Először is, a gyerekek ma megtudták, hogy van különbség osztálykirándulás és idegenbeli kosárlabda meccs között. Másodszor, hogy a pályán a magasabb, alacsonyabb, idősebb, fiatalabb, lassabb, gyorsabb ellenfelet is az edzéseken elvárt és egyre inkább megszokott harcossággal, odafigyeléssel, akarattal kell megtisztelni. Harmadszor pedig, hogy ma a sajátomon kívül csak egyetlen cipőt kellett nekem megkötnöm!