Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Parádés itthoni dobószázalékunk továbbjutást ért a Baja ellen!

Nagyon fogadkoztak a miskolci játékosok a mérkőzés előtt, hogy a botrányosra sikerült bajai dobószázalékot nem csupán kijavítják, de az odavágón összeszedett tíz pontos hátrányt továbbjutást érdemlően le is dolgozzák.

Nos, ez a terv már az első felvonás alatt több, mint jól sikerült. A vendégek edzői, a legendásan jó kezű korábbi kosaras ikon, Hosszú István és az egykori MEAFC játékos, Cservék Csabais tehetetlenül nézték, ahogy Tóth Tamásunkegymaga 5 triplát süllyesztett el hiba nélkül. Magasbedobónk extra formájától vezérelve, dobást szinte alig hibázva végül 71%-nál állt meg a hazai banda (39-23).

A folytatásban Tóth ismét távolról villant, ám ezután már csak centerkosár született. Endrész, Szojka és Galló szépen lerendezték a belső területet (57-44).

A második félidő remek csapatmunkát hozott. Fazekas és Endrész is nagyot védekeztek az ellenfél legjobbján,Mándityon, míg Szepesi és Orosz támadásban kezdett egyre jobban belelendülni. Tóth zsinórban már a hetedik, majd a nyolcadik(!) tripláját is beverte, így már összesítésben is Borsod felé állt a zászló (82-60).

A záró negyed 5. percében aztán felhördült a közönség, hiszen Tóth Tamás triplát hibázott. A „telhetetlen” lelátót csakOrosz és Szepesi hármasai tudták lecsillapítani. Utóbbi egyik távolijával a 100. pont is megérkezett a Körcsarnokba. A mérkőzés lendületes és látványos lezárásában a Baja is partner volt, így a szintén pazarul tüzelő Katyanszki kosaraival végül harmincon belül landolt a vendég gárda.

A MEAFC csapata – melyben négyen is elérték a húsz dobott pontot –összesítésben 192-176 arányban megérdemelten jutott az utolsó fordulóba, ahol a Bp. Honvédot magabiztosan búcsúztató Vásárhelyi Kosársuli lesz az ellenfelünk. A tét a 13. hely!.

MEAFC-Bajai Bácska FKE 111-85 (39-23, 18-21, 25-16, 29-25)

NB I/B rájátszás a 13-16. helyért. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Rácz Zsolt, Válé Flórián, Domán István.

MEAFC: Orosz (20/12), Szepesi (21/9), Tóth T. (24/24), Szojka (23), Endrész (12). Csere: Fazekas (6), Galló (5), Drahos, Orliczki. Edző: Bene Szilárd.

Baja: Nagy (16), Braun, Délity (5/3), Katyanszki (30/18), Mándity (29). Csere: Szabó (2), Fehér (2), Goldring (1), Edző: Hosszú István, Cservék Csaba.

Bene Szilárd, vezetőedző: Mindkét csapat nagy erőket mozgósított a védekezésben, de ez ma nekünk sikerült jobban. Szerencsére a meccs végére maradt annyi előnyünk, hogy Tóth Tamás hanyatló dobóteljesítményét is el tudtuk viselni. Örülünk a továbbjutásnak, így legalább lesz alkalmunk a jövő héten visszavágni a  Vásárhelynek.