Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dől el!

Április 9-én került megrendezésre a Regionális Bajnokság következő fordulója Kunhegyesen.

A nap első mérkőzését a Gyöngyös gárdájával játszotta csapatunk, melyet 2:0 arányban meg is nyertünk. A nap második mérkőzését a házigazdával, a Kunhegyes csapatával vívtuk meg. Erről a mérkőzésről elmondható, hogy a pontosabb, jobban akaró Kunhegyes dominált az összecsapáson. Így ez a mérkőzést meg is nyerte a hazai gárda. A következő mérkőzésen legnagyobb riválisunkkal, a Pénzügyőr SE – Debrecen csapatával kerültünk szemben, és sajnos ebben az esetben is alul maradtunk.

A fordulóban pályára léptek: Siklósi Zsolt, Csizmadia János, Kiss Péter, Rosta Balázs, Varga László, Barócsi Ákos, Nagy Zoltán.

Edző: Siklósi Zsolt

Az utolsó forduló előtt csapatunk továbbra is holtversenyben vezeti a tabellát a hajdúsági gárdával 14-14 nyert meccsel, de a nyomunkban liheg 11 győzelemmel a Kunhegyes csapata is. Így matematikailag bármi megtörténhet a május 7-én megrendezésre kerülő debreceni záró fordulóban, melynek a Szent József Gimnázium ad otthont.