Egyetemi Sport,  Tájfutás szakosztály

Startra kész a miskolci tájfutó világbajnokság

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) delegáltjai maximálisan elégedettek a július 30-án este, az ünnepélyes megnyitóval kezdődő, augusztus 4-ig tartó miskolci, 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság  előkészületeivel, derült ki a mai napon, a helyszínen megtartott egyeztetések során.

A versenyre a kiváló promóciónak köszönhetően 34 ország közel 300 versenyzője érkezik a napokban, ami rekordnak számít a sportági felsőoktatási világbajnokságok történetében.  A szervezőbizottság és a FISU munkatársai közötti megbeszélésen a  Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséget Kovács György főtitkár-helyettes képviselte.

Kemal Tamer, a FISU végrehajtó bizottságának tagja a látottak alapján megelégedését fejezte ki a szervezőbizottság felé. Véleménye szerint a sportolók számára minden feltétel adott, hogy jó teljesítményt érjenek el a borsodi megyeszékhelyen és a Bükk-hegységben. Nihat Doker, a FISU ellenőrző bizottságának tagja elmondta, hogy több mint százan – többségében a tengerentúliak regisztráltak már ma a helyszínen, holnapig pedig megérkezik a résztvevők jelentős része.

Ola Kaberg, a FISU technikai delegáltja elmondta, hogy a versenyen a  legmodernebb technológiát alkalmazzák, köszönhetően a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség tapasztalt munkatársainak.

A FISU számára kiemelten fontos a versenyek tisztasága és a doppingellenes kampány, így Jose Luis Terreros, a FISU orvosi bizottságának küldöttje és Szabó Gergely, a Magyar Antidopping Csoport  képviselője a kötelező doppingvizsgálat menetét is egyeztették.

Julien Buhajezuk, a FISU iroda munkatársa köszönetét fejezte ki a szervezőbizottság felé, hogy a rendezvény FISU protokoll minden előírásának megfelel.

Rakaczki Zoltán, a szervezőbizottság részéről kiemelte, hogy a rendezést több, mint 100 önkéntes segíti majd. A versenyprogram kialakításakor ügyeltek arra, hogy a világ számos pontjáról érkező sportoló és vendég megismerhesse Miskolcot és környékét, így a  vasárnapi rövidtávot Lillafüreden, a hétfői hosszútávot a Csanyikban, a Királyasztalon, a keddi látványos sprintváltót Miskolc belvárosában, míg a szerdai középtávot és a csütörtöki váltót Jávorkúton hívják életre.