Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Értékes MEAFC siker Salgótarjánban!

Rutinos végjátékunknak köszönhetjük idei 11. győzelmünket.

Moore helyett Harris várta a Salgótarján csapatban irányító poszton a miskolciakat. A házigazda amerikai játékosuk kicserélése mellett tovább erősödött, hiszen az „A” csoportos Kecskeméttől a több játéklehetőség reményében Jakab is Nógrádba érkezett.

Egész jól indult a találkozó hiszen Máté-Lippai-Drahos két-két alkalommal is beköszönt, így gyorsan elhúzott a MEAFC (6-12). A negyed végére azonban vagy belejött a Salgótarján, vagy elrontotta a borsodi banda, tény, hogy sikeres büntetőkkel és két hármassal már a hazaiak örülhettek (19-14).

Nagy iramban folytatódott a mérkőzés, ahol a hazaiak rendre kosarat szereztek, így hiába szorgoskodtak a vendég centerek, a különbség maradt a csapatok közt. Szögi zsinórban 3 jó büntetővel fújt riadót, Takács szemfüles ziccert jegyzett és Drahos is berámolt egy gyors tempót meg egy triplát, amolyan hazai időkérést kicsalogatóan. Az utolsó pillanatokban Máté szomorkodott picit sokáig lépéshibája után, így Blaskovits hármassal zárhatta le a félidőt (45-39).

Endrész aktivitásával folytatódott az immár a barátságosabb berendezésre támadó Miskolc támadássorozata. Kiharcolt fault, büntetők, kosár, majd újra kiharcolt fault és büntetők, védekezési oldalon Csapai szép kosarát viszont nem tudta megakadályozni. Szojka is lemásolta centertársa sormintáját, hisz kiharcolt fault és büntetők után ő is kosárral lett gazdagabb. Egyre lelkesebben védekezett a MEAFC, a lepattanókat rendre a kékek kaparintották meg, így lendületesebbé váltak a miskolci offenzívák. Szögi viccelte meg egy hármassal a hezitáló Harrist, amit Jakab is megirigyelt, majd a házigazda friss igazolása újabb extra triplát is jegyzett messze a vonal mögül. Gólöröme azonban csak nyúlfarknyi volt, mert Szepesi azonnal büntetett a sarokból. Szögi remekül védekezett, két labdát is szerzett, majd Gallót és Fazekast is megdobatta (61-62).

A záró negyed kezdete leginkább a tarjániak amerikai irányítójáról szólt. Harris négyszer is roboghatott zsinórban, a mérlege: könnyű ziccer, 2/1 büntető, kihagyott dobás és 2/2 büntető. A fordulatos és küzdelmes végjátékká kerekedő finisben Drahos kosarával majd büntetőivel addig zárkózott a MEAFC, amíg Szögi kosara után újra döntetlen volt az állás (69-69). Jó védekezés után szép forgatás következett, így Máté a sarokból lehetett eredményes, ám rálépett a vonalra, így csak kettőt ért. Az ellentámadásból Blaskovits viszont hamar egyenlített, így újra lelkendezhetett a helyi publikum. Szögi 1 büntetőt dobott be, míg Jakab kettőt, így az utolsó percbe lépve piszkosul jókor jött Endrész középtávoli tempója. A legminimálisabb borsodi előnyt egy újabb remek védekezés követte. Blaskovits kiszorított helyzetből tudott csak dobni, a lepattanó pedig Drahos kezében landolt. A MEAFC irányítója rutinosan bejárta a pályát, majd a megfelelő pillanatban egy príma ütemű hát mögött passzal köszöntötte a leváló Endrészt a gyűrű alatt. Három pontos vendég vezetésnél Harris csak egy jó büntetőt tett a közösbe, majd kilenc másodperccel a vége előtt a kötelezően érkező fault Drahoson lett elkövetve. Gáborunk higgadtan értékesítette mind a kettőt, így kemény meccsen, csapatként küzdve nagyot, végül sikerült visszavágni ellenfelünknek a Hepp-kupában korábban elszenvedett vereségért is (74-78).

Folytatás pénteken, amikor is az NB I/A csoportos MAFC második számú csapata érkezik Miskolcra. Jelige: Töltsük meg a Körcsarnokot!

Salgótarjáni KSE – MEAFC 74-78 (19-14, 26-25, 16-23, 13-16)

NB I/B Keleti csoport 14.forduló. Salgótarján, Városi Sportcsarnok.

Vezette: Goda László, Varga-Záray Kata, Gaál István.

Salgótarján: Harris (15), Dániel, Blaskovits (18/9), Jakab (21/9), Debreceni. Csere: Mucibabic (6/6), Béres (6), Csapai (6), Tóth (2). Edző: Molnár István.

MEAFC: Szögi (11/3), Drahos (21/3), Máté (8), Lippai (10), Endrész (10). Csere: Szepesi (5/3), Galló (5), Szojka (4), Fazekas (2), Takács (2), Orosz, Kopasz. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Nagyon nehéz mérkőzés volt, több hullámvölgyet is túléltünk. Sikerült előnnyel belemenni a végjátékba, ahol érett játékot mutatva végül fontos győzelmet arattunk. Gratulálok játékosaimnak, szép csapatmunka volt.