Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Éremmel felérő elnöki dicséret!

A MEAFC NBI/B-s férfi kosárlabdacsapata a megye történetének egyik legjobb férfi bajnoki eredményével zárta a számára pénteken befejeződött idényt. Rakaczki Zoltánt, a klub elnökét kérdeztük a mögöttük hagyott évről és a jövőbeni tervekről.

Véget ért az idei NBI/B-s férfi kosárlabda bajnokság. A MEAFC felnőtt férfi csapata végül a 4. helyen végzett. Hogyan értékeli a klubvezetés az idei szezont?

A választ kicsit korábbról kezdeném. A férfi csapat 2015 őszén kapta meg a lehetőséget a szövetségtől, hogy az NBI/B-s bajnokságban induljon, és az elmúlt két szezon alapján szerintem joggal kijelenthető, hogy ez egy helyes döntés volt a részükről. Az idei évnek is úgy indultunk neki, hogy a csapat stabilan szerepeljen a mezőnyben, illetve mikor kiderült, hogy jövőre a legjobb 14 csapat lesz kiemelt NBI/B-s együttes, egyértelműen ebbe a körbe kívántunk bejutni. Ez a célunk maradéktalanul teljesült, az alapszakaszt a keleti csoport második helyén fejeztük be.

Majd jött a rájátszás, ahol a Győr elleni továbbjutással már az NBI/A-s feljutás is elérhető távolságba került.

A csapat már az alapszakasz teljesítményével szenzációs eredményt ért el, hiszen az elmúlt évtizedek legjobb szereplése egy jó 10 évvel ezelőtti NBI/B-s 8. hely volt. A Győr kiverése hab volt a tortán, a szezon teljesítményére felrakta a csapat a koronát. A 4. hely a MEAFC 1978-as élvonalból történő kiesése óta az egyesület legjobb eredménye. Az A csoport azonban – ahogy mondani szokták – már más kávéház, a klubnak nem voltak idén feljutási céljai, de jó érzés volt látni, hogy ennek a közelébe tudtunk jutni.

És a folytatásban? Evés közben jön meg az étvágy?

Mi, akik a klubnál dolgozunk, a megalapozott építkezésben hiszünk. Látnunk kell a lehetőségeink határait, stabilizálnunk kell a működésünket. Az A csoport számos ponton erősebb építményt kíván, mint amilyennel mi jelenleg rendelkezünk. Ez az anyagiakon kívül szakmai-szervezeti kérdéseket is jelent és a kulcsfontosságú utánpótlás-nevelés kérdését is. Több fronton érdekeltek vagyunk, hiszen egyetemi csapatként az egyetemi sport területén is helyt szeretnénk állni. Mindhárom fronton sikerült előre lépnünk, újabb edzők és stábtagok kerültek a szakosztályhoz, bővül az utánpótlásunk bázisa és csapataink száma, mindez ráadásul eredményességgel is párosult. Az egyetemi sport területén pedig elég megemlítenünk az idei miskolci rendezésű Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) Final Four férfi 3. helyét, valamint a rövidesen általunk megrendezésre kerülő Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnoksága tényét, amire gőzerővel készülünk. A most még felújítás alatt álló Egyetemi Körcsarnok ekkor debütál majd.

Visszatérve a felnőtt csapathoz, melyek az elmúlt szezon legfőbb tapasztalatai?

Úgy gondolom, sikerült egy fiatalokra építő, jó szellemiségű társaságot összehozni. Az idény nagyobb részében – ha sokszor csak szoros végjátékokban is – de a győzelmek domináltak. Ez azért is nagy szó, mert játékosaink nagy része egyetemi vagy középiskolai tanulmányai mellett sportol, de a többiek sem klasszikus főállású sportolók. Ezen a területen fokozatosan szeretnénk előre lépni, egyre professzionálisabb keretet tervezünk kialakítani, persze döntően továbbra is az egyetemistáinkra és a helyi nevelésekre építve. A Bene Szilárd – dr. Fejes János kettős maximális köszönetet érdemel az elvégzett munkáért, eredményeik a MEAFC nagykönyvébe kerülnek. Az ő helyzetük a játékosokéhoz hasonlóan alakult, egyéb munkaelfoglaltságok mellett látták el feladatukat. De mindez tudatosan alakult így, az első két NBI/B-s évünkben ezt a felállást választottuk és a döntés végül sikeresnek bizonyult. A folytatásban új lapot kezdünk majd írni, számos területen előre kívánunk lépni a korábbiakhoz képest. Ehhez a most véget ért szezon jó alapot ad. A pénteki mérkőzéssel ezt a két évet sikeresen lezártuk, maximális köszönet illeti a játékosokat, az edzőket és természetesen támogatóinkat, szurkolóinkat.

Hogyan tovább? Mik a tervek a következő szezonra, lesznek-e változások?

A következő bajnoki idény előkészítése előrehaladott állapotban van, egyrészt mert nem szeretnénk a jövőben sem az utolsó pillanatra hagyni semmit, másrészt rövidesen az Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságára kell fókuszálnunk, szeretnénk méltó házigazdái lenni ennek a nagy eseménynek. Túl sok változás játékos fronton nem várható, hiszen az előző évi keret is többéves távlatban, stratégiai szempontok figyelembe vételével alakult ki. A jövő évi kerettel kapcsolatban néhány napon belül részletes tájékoztatást tudunk majd adni.