EUSA,  Kosárlabda szakosztály

Veretlenül lett csoportelső és ellenfélre vár a negyeddöntőben a TF női csapata

Kedden este bajnokaink léptek pályára a miskolci Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságon. A női aranyérmes TF lányai második mérkőzésüket is fölényesen nyerték, gálameccs jellegű találkozón. A debreceni fiúk a harmadik negyed közepéig tudták tartani a lépést a több remek fizikai adottságal megáldott játékost felvonultató francia riválisa ellen, amely a végére felőrölte a jól küzdő magyar férfi egyetemi bajnok ellenállását.

TFSE – Észt Élettudományi Egyetem 70-22, (21-7, 16-10, 21-0, 12-5)

TFSE: MIHÁCZI 13, GEREBEN 10/6, Karlócai 4, NÉMETH A. 8, Varga B. 4. Cs.: Kováts G. 4, SHIRIAN 12, Magyar B. 2, Szeli 7, Czivinger 2, Sándorfi R. 2.

Gereben Dorka kosarára triplával feleltek az észtek, majd 5-3-ra is a balti lányok vezettek, ám ezt követően Gereben hármasaira építve, valamint elsősorban Németh Alma és Karlócai Julianna révén egy 14-0-s rohammal lényegében eldöntötte a meccset a maga javára a TF csapata. Remek volt a hangulat, a magyar lányokat több férfi alakulat is buzdította, de az észtek férfi alakulata próbálta hangerőben felvenni a versenyt a lányainkkal erősen szimpatizáló spanyol és osztrák srácokkal.

A második szakasz két TF-kosárral indult, közel 20 pontosra nőtt az előny. Boros Zoltán látva a jelentős tudáskülönbséget, elkezdte “forgatni” csapatát. A tegnapi mérkőzéssel ellentétben most a padról érkező játékosok valamivel nehezebben melegedtek be, egy 5-0-s “részhajrát” produkáltak az észt lányok. A magyar női bajnok hosszabb kosárcsendjét Shirian Fatime törte meg, majd Magyar Bianka kosara után ismét 15 pontra nőtt az előny. A félidő hajrájában Gereben és Németh vezérletével 20 pontosra nőtt az előny – a spanyol srácok találataik után mindkettőjüket éltették, skandálva keresztnevüket.

Szünet után közel 3 percig nem esett kosár, ezt követően Miháczi Diána szinte center módra, a nála is alacsonyabb észt lányt beforgatva talált be, majd támadó pattanó után ismét ő volt eredményes. A szakasz első felében csak a TF irányítója szerzett zsinórban 10 pontot, s ezzel 30 pontosra nőtt az előny az érezhetően fáradó észt csapattal szemben. A negyed közepén Boros Zoltán leültette csapata kezdő ötösének tagjait, a pályán lévő Shirian Fatime révén tovább nőtt a különbség. A szakasz végén az volt a kérdés, “lenullázza”-e ellenfelét a negyedben a TF, azaz eléri-e, hogy ellenfele ne tudjon pontot szerezni. Nos, elérte. A találkozónak gálameccs jellege lett, nagy üdvrivalgás fogadta a záró szakasz közepén a második félidő első észt kosarát.

Az osztrák és a spanyol srácok abszolút “képbe kerültek” a magyar női keresztneveket illetően. A pályán közben a TF cseresorának tagjai és az észt csapat játékosai között elszánt, helyenként igen kemény küzdelem dúlt, a TF fölényes győzelmét azonban nem fenyegette veszély. Minden pályára lépő TF-játékos szerzett kosarat, a magyar női egyetemi bajnok veretlenül lett csoportelső. Holnap zárulnak a csoportmérkőzések a hölgyeknél, a TF szerdán szabadnapos lesz, s csak holnap dől el, kivel játszanak Miháczi Diáék a legjobb négy közé jutásért.

Statisztika: http://live.fibaeurope.com/www/Game.aspx?acc=6026&gameID=127287&lng=en

Debreceni Egyetem – Rouen Egyetem 52-70  (11-19, 17-13, 9-16, 15-22)

Debrecen: Kozák 5/3, KÓSA 5/3, Jávor 8/3, PÉK 12/6, BAK 8. Cs.: Varga Á. 3/3, Opre 2, Blaskovits, Szűcs M. 3/3, Oláh

Jól, 4-0-lal kezdett a Debrecen, utána azonban egy 13-2-es szakaszt “repesztett” a lepattanókat mindkét palánk alatt uraló francia együttes. A negyed hajrájában nagyon kellett Kozák Márton triplája.

A második szakasz elején Opre Roland büntetőivel tovább zárkóztak a debreceniek, majd egy küzdelmes periódus következett, kevés kosárral. Állandósult a 10 pont körüli francia vezetés, elsősorban Pék Dávid eredményessége révén tudta tarani a lépést ellenfelével a Debrecen. A félidő végén Jávor Barna, majd Szűcs Máté egy-egy hármasával 4 pontra küzdötte vissza magát a Debrecen, ami elsősorban azért dicséretes, mert a lepattanózás tekintetében szünetben 25-13-ra vezetett a francia alakulat.

Kósa Tamás találatával 2 pontra jött föl a Debrecen. Erre 2 büntetővel felelt a francia alakulat, ám Pék triplájával egyetlen pontra zsugorodott a magyar férfi egyetemi bajnok hátránya. Több esély is kínálkozott a fordításra, de ezzel nem tudtak élni a debreceni legények, egy 6-0-lal “levegőhöz jutott” a Rouen, sőt a jelek szerint a korábbi felzárkózás sokat kivett a magyar férfi bajnokcsapat játékosaiból.A negyed vége egyértelműen a francia együttesé volt, amely 11 pontos előnnyel várhatta a záró 10 percet.

A debreceniek a záró szakaszban is becsülettel küzdöttek, vezettek pár ügyes akciót, de nem tudtak mit kezdeni a lepattanózást végül 50-27-re nyerő francia kosarasok nyomasztó fizikai fölényével.

Statisztika: http://live.fibaeurope.com/www/Game.aspx?acc=6026&gameID=127283&lng=en