Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Korábbi válogatott vezetőedző a MEAFC kosárcsapatánál!

Walke Károly a Veszprém elleni idegenbeli mérkőzésen irányítja először a miskolciakat.

Az elmúlt három fordulóban a MEAFC-ot három győzelemre vezető Bene Szilárd ideiglenes edzői megbízása lejárt, helyét a korábbi sokszoros válogatott játékos Walke Károly veszi át.

A MEAFC új vezetőedzője kétszeres magyar bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa győztes játékosként a Szeged, Budapesti Honvéd, Debrecen, Falco, Szolnok, Sopron és a Nyíregyháza csapatait erősítette. Dolgozott a Debreceni Vadkakasok másod illetve vezetőedzőjeként, NB I/B-s bajnoki címet nyert a DEKE csapatával, megfordult a korábbi “A” csoportos Salgótarjánnál, legutóbb pedig a Hajdúhadházi Hadházi Farkasok NB II-es kosárlabda csapatának vezetőedzője és utánpótlás szakmai vezetője volt.

Walke munkáját másodedzőként továbbra is Tóth Gábor segíti.

Az új páros a jövő pénteki veszprémi mérkőzést követő, Oroszlány elleni hazai találkozón mutatkozik be a miskolci közönségnek.