Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Hosszabbításban, egy hajszálon múlt a győzelem!

Galló Márk viszont súlyos sérülést szenvedett a veszprémi mérkőzésen.

A tavalyi ezüstérmes, idén második helyen álló Veszprém fogadta a legutóbbi negyedik helyezett, jelenlegi bronzérmes pozícióban álló miskolciakat.

Határozott védekezéssel és lendületes támadásokkal már a kezdést követően jelezte a MEAFC, hogy nyerni érkezett Veszprémbe (2-8). A harmadik percben a hetek óta egyre jobb formába lendülő Galló azonban egy ütközést követően a parkettán maradt. A fiatal miskolci játékos súlyos sérülést szenvedett, számára sajnálatos módon így véget ért a mérkőzés. Az átszervezésre kényszerülő vendégek a nyolc kihagyott hazai büntetőnek is köszönhetően a negyed végéig megtartották a vezetést (15-16).

A kemény védekezés dominált a folytatásban is, ám a házigazda Körtélyesi pontjaival ellépett (33-25). Hiába játszotta át könnyedén a veszprémi csapdázásokat a Miskolc, távolról nem nagyon tudtak betalálni, így a félidőben maradt a tíz pont körüli különbség (29-38).

Kovács két triplájával már 17 pont is volt a csapatok között, ám a MEAFC egy pillanatra sem adta fel. A házigazda „hátradőlését” Takács és Kopasz is lendületes pontokkal használta ki, de igen nagyot küzdött élete első NB I-es mérkőzésén az nyolc nap híján 18 esztendős Szőke Gábor is (55-45).

Szögi és Drahos vezetésével hatalmas hajrába kezdett a MEAFC. Remek leosztásaikból Timkó és Béres is könnyű ziccert dobott, majd Drahos maga is szerzett két triplát. A hazaiak leginkább az amerikai Cook betöréseire hagyatkoztak, így a több lábon álló miskolciak végül Szögi kosár jó plusz egyes játékával egyenlítettek (66-66).

A hosszabbítás hat hazai ponttal kezdődött, majd két hibás vendég büntető után Szögi kosara is megérkezett. Az ellentámadás végén Kovács gyakorlatilag Szögi kezébe passzolt, ám a statisztikába szerzett labda helyett személyi hiba került, a jegyzőkönyvbe pedig sikeres hazai büntető. Újabb veszprémi pontok után eldőlni látszott a meccs (75-68), ám jött Takács hármasa, majd Szögit faultolták távolija közben. A három büntetőből egy kimaradt, ám a túloldalon Cook is csak az elsőt dobta be, így az utolsó támadás a vendégeké volt. Szögi kiszorított helyzetből még oda tudta passzolni Drahosnak a labdát, ám az utolsó pillanatban elengedett miskolci dobás kipattant a gyűrűből. A második hosszabbítás és a győzelem ezúttal elmaradt, de a mutatott teljesítmény miatt emelt fővel távozhatott Veszprémből is a MEAFC (76-73).

Folytatás hazai pályán jövő pénteken, amikor a listavezető Oroszlány érkezik Miskolcra.

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – MEAFC 76-73 (15-16, 23-13, 17-16, 11-21, 10-7)

NB I/B Piros csoport 8. forduló. Veszprém, Vetési Albert Gimnázium.

Vezette: Goda László, Varga-Záray Kata, Józsa A. Junior.

Veszprém: Cook (12), Logár (4), Kovács (8/6), Körtélyesi (22/6), Hegedűs (9/6). Csere: Helmeczi (11), Schéda (6/6), Pável (4), Bodó. Edző: Mérész Csaba.

MEAFC: Szögi (17), Drahos (18/6), Máté (5/3), Galló (4), Béres (6). Csere: Timkó (6), Kopasz (5/3), Takács (5/3), Lippai (4), Szőke (3), Orliczki M. Edző: Walke Károly.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok mindkét csapatnak! A Veszprémnek a győzelemért, csapatom minden tagjának a teljesítményéért, ami hosszabbításos mérkőzésen a Veszprém otthonában kis híján győzelmet eredményezett. Nagyon sajnálom Galló Márk sérülését, játékrendszerünkből hiányoztak megszokott pontjai és lepattanó labdái, kívánom mielőbbi felépülését. Újabb rangadó vár ránk, igyekszünk hazai pályán is hasonlóan teljesíteni.