Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Izgalmas mérkőzésen: MEAFC siker

A férfi röplabda NB II Keleti csoportjának 15. fordulójában hazai pályán fogadtuk a PSE Debrecen csapatát. A hajdúsági gárda csapatunk mögött 4 ponttal lemaradva várta ezt a fordulót. Biztosra vehető volt, hogy a vendégcsapat nagyon elszántan fog küzdeni hiszen, ha nyer akkor 1 pontra megközelíti csapatunkat. Valamint ebben a naptári évben még nem talált legyőzőre a bajnokságban.  Ilyen előzményekkel vágott neki ennek a mérkőzésnek csapatunk.

Az első szett nagy csatát hozott a két gárda között. Hol az egyik hol a másik csapat tudod 1-2 ponttal ellépni a másiktól. Ez egészen a szett végig így zajlott. A végjátékban csapatunk jobban koncentrált és a támadásaik is pontosabbak voltak. Pont szerzés területén Surányi emelkedett ki a mezőnyből. Így ezt a szettet megnyerte csapatunk 25:21 arányban.

A második játékrész hasonlóan alakult az az első felvonáshoz. Bár ebben a játékrészben sokáig vezetett a vendég gárda a végére azonban ismét mi örülhettünk. A szett hajrájában Busákot Bagó váltotta míg Nagy helyett Barócsi állt be. 25:23

A harmadik szettben csapatunk nyitásfogadása szétesett így a támadások is eredménytelenebbek lettek. Ezt kihasználva a Debrecen vérszemet kapott és meg is nyerte a harmadik felvonást. 21:25  

A negyedik játékrészben csapatunk még mindig a nyitásfogadással küszködött az egyre bátrabban és jobban játszó hajdúsági csapat pedig ismét megnyerte a szettet. 20:25

Így a csapatok készülhettek a mindent eldöntő 5. szettre. Ebben a szettben csapatunk tudta rendezni sorait és a nagyobb koncentrációnak köszönhetően sikerült egy szoros csatában győzedelmeskedni. 15:11

Férfi Röplabda NB II Keleti csoport 15. forduló

MEAFC-PSE Debrecen 3:2

Bacsó István edző a mérkőzés után elmondta: ,, A csapat most erőn felül teljesített az egyenlő erőkkel bíró debreceni csapat ellen. Szoros labdamenetekben jobban koncentráltunk. A siker így nem maradt el. Remélem az alapszakasz végéig kitart a lendület. Kiemelkedő játékot nyújtott Kiss, Nagy, Busák és Surányi is. Gratulálok az egész csapatnak!”  

MEAFC kezdő: Csizmadia, Kiss, Busák, Germuska, Surányi, Nagy.

Cserék: Szántai (liberó), Varga, Barócsi, Klein, Kormos, Lukács, Bagó

Edző: Bacsó István

A bajnokság következő fordulójában ismét hazai pályán lépünk pályára. Az ellenfél a MAFC-BME U21-es csapata lesz. Minden kedves szurkolót szeretettel várunk!

Helyszín: Miskolci Egyetem, E/4-es kollégium tornaterme

Ideje: 2018.03.03 17:30