Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U16

Komoly erőket mozgósítottunk a győzelemért

Fiú Kadett, Regionális, Alapszakasz II., Kelet régió – felsőház

MEAFC/A – Debreceni KA/B  65-61 (19-24, 12-17, 13-12, 21-8)

MEAFC: Takács (30),  Klaisz (15) Pallai (12), Ács (5/3), Sznagyik. Csere: Rákosi (3/3), Bozik, Ragályi, Szőke. Edző: Gulyás László, Szollár Gergő.

Debrecen: Lovas (29/18), Holléry (9), Tóth (3), Fülep (2) Pallás (1). Csere:  Turán (14/9), Kiss (3/3), Galamos, Szabó. Edző: Erdei Ádám, Asztalos József.

Gulyás László: Ismét, mint a tenger, úgy hullámzott a teljesítményünk.  Az első félidőben nehezen védtük az ellenfél külső dobásait, illetve a betörései is gondot okoztak. A második félidőre stabilizáltuk a védekezésünket, fordítani tudtunk és ismét megnyertünk egy végjátékot, egy szoros meccset, amivel ősszel meggyűlt a bajunk. A második félidőben mínusz 14-ről fordítottunk, ehhez komoly lelki és fizikai erőt is mozgósítanunk kellett. Ezen kívül Takács Zsolt extra teljesítményére is nagy szükségünk volt.