Asztalitenisz szakosztály

Száznál többen indultak

Március 11-én rendezte meg klubunk asztalitenisz szakosztálya a MEAFC Kupa elnevezésű régiós versenyt. Az esemény hatalmas sikert aratott, a négy kategóriában száznál is többen álltak rajthoz és tették próbára tudásukat. A hazai siker sem maradt el, a sportolók remek felkészültségről tettek tanúbizonyságot.

Holdi László szakosztályvezető nagy munkát végzett, de összességében elégedetten dörzsölhette össze a kezeit, hiszen jóval a megyén kívülről is jöttek a versenyre sportolók. A II osztályú felnőtt férfiak (32 induló) vetélkedésében Salamon István diadalmaskodott, aki korábban több esetben tört már borsot a DVTK sportolóinak orra alá is. Most ezt újból megtette, ugyanis a fináléban Tóth Zsolt ellen nyert – és ezzel ő vitte el a fő díjat. Ebben a számban többen is rajthoz álltak Borsodból, de az első négy közé egyikük sem tudta beverekedni magát.

A III osztályú férfi egyesben (60) az előcsatározások során hatalmas meccseket lehetett figyelemmel kísérni. A résztvevőket négyes csoportokba osztották, első alkalommal körmérkőzéses rendszerben folyt a verseny, és a csoportok első, illetve második helyezettjei jutottak fel a főtáblára. Ebben a számban jegyezhettük fel a miskolci sikert, amelyet ráadásul a MEAFC I csapatában szerelő, és az idei, NB III-as csapatbajnokságban még veretlen, 100 százalékos, kínai Li Hongyang ezúttal sem talált legyőzőre. A döntőben a szerencsi Köllő Andrásnál bizonyult jobbnak, mégpedig 3-1 arányban.

A párosok összevont vetélkedésében (41) is borsodi sikert jegyezhettünk fel, ugyanis a szerencsi Lehoczki Gábor és Köllő András alkotta duó egymás után győzte le vetélytársait. A második helyre egy fél borsodi jutott, a védekező stílusban játszó Boros Zoltán ugyanis a hasonló módon asztaliteniszező Salamon Istvánnal (Szécsény) tett ki magáért.

Eredmények. MEAFC Kupa, II osztályú férfi egyes: 1. Salamon István (Szécsény), 2. Tóth Zsolt (DVTK), 3. Oroszki (Dunakeszi), 4. Fest (Sanitas Buda). III osztályú férfi egyes: 1. Li Hongyang (Miskolci EAFC), 2. Köllő András (Szerencs), 3. Fükő (Ózdi VSE) és Lovász (Eötvös Tiszaújváros). Összevont páros: 1. Lehoczki Gábor, Korály Tibor (Szerencs), 2. Boros Zoltán, Salamon István (DVTK, Szécsény), 3. Oroszki, Klucsár (Dunakeszi) és Orbán, Várhelyi (Gödöllő, Pénzügyőr). Ifjúsági egyes: 1. Deák Milán (Sanitas Buda), 2. Kurszis (Szécsény), 3. Gyuricskó (Tiszaújvárosi SC) és Fischer (DVTK).

D. L.