Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Vereség az utolsó alapszakasz mérkőzésen

A férfi röplabda NB II keleti csoportjának záró fordulójában csapatunk Kecskemétre látogatott.

Az első játékrészben a hazai csapat dominált köszönhetően stabilabb játékának és védekezésének így ezt a játékrészt a fiatal kecskeméti játékosok nyerték. 25:18

A második felvonásban csapatunk játéka javulni kezdett ám a lelkes haza csapatot nem sikerült megszorongatni így ez a szett is hazai sikert hozott. 25:17

A harmadik játékrészre csapatunk lelkes és kitartó játéka ellen a hazaiak nem tudtak ellenszert találni. Így nagy csatában ez a szett MEAFC sikert hozott. 21:25

A negyed játékrészben csapatunk többet hibázott  így ezt a játékrészt és vele a mérkőzést is elveszítette csapatunk. 25:20

Barócsi Ákos csapatkapitány nyilatkozata:,, A mai mérkőzést a kevesebbet hibázó hazai csapat nyerte meg. Ám játékosaink hozzáállásával és küzdő szellemével nem volt probléma. Gratulálok a fiatal kecskeméti játékosoknak. Dolgozunk tovább és most már a rájátszásra koncentrálunk. „

MEAFC kezdő: Varga, Kiss, Bagó, Germuska, Busák, Barócsi.

Csere: Soltész (liberó), Klein

Ezzel a mérkőzéssel befejeződött a bajnokság alapszakasza. Csapatunk a második helyen zárt az U21-esekkel közös bajnokságban. Viszont az NB II-es csapatok közül az élen végzett!

A bajnokság rájátszásában már az U21-es csapatok nem vesznek részt. Így még négy mérkőzés vár a játékosainkra (Szolnoki RA, Gyöngyösi RSE, PSE Debrecen és GLP Nyíregyháza.

Ha ezt az akadályt is sikerrel veszik játékosaink akkor az döntőbe jutást érne, ahol az NB II nyugati csoport győztesével küzdene meg oda-visszavágós rendszerben.

Ennek első lépéseként 2018.04.07-én fogadja hazai környezetben a Szolnoki RA együttesét. Bővebb információ hamarosan facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/meafcroplabda/