Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Szezoncsúcs, győzelem, rájátszás!

Kiváló csapatmunkával jutalmazta meg lelkes közönségét a legjobb 8 közé jutó MEAFC.

Egy perces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés. Koleszár András emléke előtt hajtottak fejet a jelenlévő szurkolók, játékosok. Hű szurkolónk és korábbi szpíkerünk személyében egy igazán értékes családtagot veszített a MEAFC közössége. Emlékét megőrizzük!

Béres kosaraival kezdődött a rájátszásba jutás szempontjából rendkívüli téttel bíró utolsó alapszakasz mérkőzés. A MEAFC már az első pillanatoktól kezdve tudatosította a jelenlévőkben, hogy igen koncentrált energiákat mozgósít a pályán a siker érdekében. Koma, Kristic és Kertész pontjaival egy ideig még tartotta a lépést a Békés, ám Cole-Brinson és Szögi lendületes játéka 20-13-as állásnál már vendég időkérést jelentett. A hazaiak nem lassítottak, így Lippai gyorsan szerzett nyolc egysége zárta a pontgazdag első negyedet (31-22).

Elképesztő sebességgel folytatta a játékot a MEAFC. Szögi centereket idéző kiváló palánk alatti kosarát Drahos hármasai követték, majd szerzett labdákból roboghatott többször is látványosan a Cole-Brinson gólpasszaira támaszkodó miskolci csapat. A félidőt végezetül az amerikai játékos szép hármasa és a lelkes közönség vastapsa köszöntötte (61-35).

Cole-Brinson egyre jobban belejött a pontszerzésbe. Három középtávoli tempójával indult a harmadik negyed, majd Lippai szerzett betörésből és indulásból gyors kosarakat. A házigazda nem fukarkodott a látványos megoldásokkal, de volt, hogy párszor túljátszotta helyzeteit, ám a közel harminc pontos különbségnél ez az 1-2 akció most belefért. Drahos a sarokból újabb triplát dobott, végül a remek formában teljesítő Cole-Brinson foglalta keretbe saját negyedbeli teljesítményét kosárral (83-58).

Orliczki Bence szépen tempózott, majd Szögi „bukfenceztette meg” jó passzával a belépő BérestTakács tíz másodperc alatt szerezhetett két teljesen egyforma helyzetből hárompontost, majd Szojka helyezkedett jól 98-nál, így a januári odavágó mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is ő szerezte a MEAFC századik pontját, és az ezzel együtt járó dicsőséget (100-70). A mérkőzés már régen eldőlt, így teljesen érthetetlenül állt a Körcsarnok Zrinyi záró megmozdulása előtt. A békésiek centere derült égből nemes egyszerűséggel letaglózta a labdát vezető Takácsot. A sértett és Szőke is büntetőkkel állt bosszút a sportszerűtlen magatartásért, majd Lippai kosarát követően véget ért a mérkőzés (108-72).

A lefújást követően érkezett a hír, hogy az oroszlányiak is legyőzték az MTK csapatát, így a MEAFC – a Nagykőrös vásárhelyi sikere miatt – a 8. helyen került a rájátszásba!

Az Oroszlány elleni, két nyert mérkőzésig tartó negyeddöntő két hét múlva kezdődik. Hajrá, MEAFC!

MEAFC – Calle Pubfood Békés 108-72 (31-22, 30-13, 22-23, 25-14)

NB I/B Piros csoport 26. forduló. Miskolc, Körcsarnok, 250 néző.

Vezette: Nagy Viktor, Varga-Záray Kata, Domán István.

MEAFC: Szögi (15), Drahos (15/12), Cole-Brinson (27/12), Orliczki B. (4), Béres (10). Csere: Lippai (14), Takács (11/9), Szojka (4), Szőke (4), Timkó (2), Máté (2), Orliczki M. Edző: Walke Károly.

Békés: Kertész (8/3), Krstic (21/9), Nagy (9/3), Zrínyi (2), Koma (21/6). Csere: Farkas (6/6), Sipaki (2), Hajdu (2), Gruda (1), Bánszki, Balog. Edző: Balog Vilmos.

Walke Károly, vezetőedző: Csapatként, maximumon kosárlabdáztunk. Ez adta az alapot a hatékony és eredményes támadó játékunkhoz. Gratulálok játékosaimnak a rájátszásba jutáshoz. Hétfőtől egy új bajnokság kezdődik számunkra, készülve az első Oroszlány elleni összecsapásra.