EUSA,  Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Mához egy hétre már nem lesznek itt

A Miskolci Egyetem férfi kosárlabdacsapata Portugáliában képviseli Magyarországot.

A portugáliai Coimbra városába utazik a jövő héten csütörtökön a Miskolci Egyetem férfi kosárlabdacsapata, akik annak köszönhetően kelhetnek útra, hogy az idén május 13-15-e között Budapesten megrendezett Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságot (MEFOB) megnyerték.

Technikai és szakmai

Ehhez hasonló sikert 1997-ben sikerült elérnie a miskolci egyetemi kosárcsapatnak, és a mostani elsőség „velejárója”, hogy az Európai Egyetemi Játékokon vehetnek részt. Érdekesség, hogy mivel erre a rendezvényre kétévenként kerül sor, így sokkal nagyobb eseményen lehetnek jelen a miskolciak, mintha páratlan évszámú esztendőben diadalmaskodtak volna, hiszen a 2018/19-es évad majdani MEFOB-győztese csak az adott sportág európai seregszemléjén vehet részt.

– Miután a májusi döntőben diadalmaskodtunk, és 21 év után ismét aranyérmet szereztünk a MEFOB-on, szinte azonnal elkezdődött az Európai Egyetemi Játékokon való részvételünk előkészítése, és nemcsak technikai, hanem szakmai értelemben is – jelentette ki Drahos Gábor, a Miskolci Egyetem kosárlabdacsapatának edzője. – Az utazó keret összetétele nem volt kérdéses, hiszen csak azok vehetnek részt ezen az eseményen, akik a bajnoki cím elérésében közreműködtek, így a névsor adott volt, május óta, csupán Orliczki Mátyás marad ki, azért, mert csak 12 játékos utazhat.

Az Európai Egyetemi Játékokra való felkészülést hétfőn kezdte el az egyetemi csapat, és ez egyfajta korai rajt, ugyanis a MEAFC NB I/B-s gárdájának zömét adó játékosok már most együtt gyakorolnak.

Erőfelmérő lesz

– Szakmai szempontból ez egy érdekes helyzet – mondta Drahos Gábor. – Az egyetemi csapatnak én voltam már májusban is az edzője, időközben a MEAFC-nál is felkértek, kineveztek, és ez a mostani felkészülés, egyfajta elő-alapja az NB I/B-s gárda felkészülésének. Ez a 10 ­napos hangolódás tulajdonképpen megadja az egész éves munka szakmai alapjait, és az európai seregszemle is egy erőfelmérő lesz, pszichésen mindenképpen, ha fizikailag még nem is, hiszen utóbbi ­téren a fejlesztést augusztusra ütemeztük, a MEAFC bajnoki rajtját szem előtt tartva.

Az Európai Egyetemi Játékokon, a férfi kosarasoknál 16 csapat vesz részt, de hogy a csoportmeccsek során kikkel játszanak majd a miskolciak, ezt még nem lehet tudni, lévén a sorolás a helyszínen lesz.

– Az biztos, hogy kilenc nap alatt hat mérkőzést kell játszanunk, és ez az időszak hallatlanul értékes része lesz a MEAFC felkészülésének, ami igazából egy nappal azután kezdődik, ahogy mi Portugáliából hazatérünk, vagyis július 30-án – jelentette ki Drahos Gábor. – Ez utóbbi napon egészülünk ki a MEAFC azon játékosaival, akik nem egyetemisták, így emiatt ők még nincsenek velünk. Viszont velünk vannak a saját utánpótlásunk legtehetségesebb játékosai, 5-6-7 fiú látogatja hétfőtől az edzéseket, és reméljük hamarosan nemcsak az egyetemi, hanem a MEAFC felnőtt csapatának öltözőajtaján is kopogtatnak majd.

FORRÁS: ÉSZAK / Berecz Csaba