Labdarúgó szakosztály

Továbbra sem hullajtott pontot a MEAFC Futsal csapata

Hétfőn este a Levelek SE vendégeként arattunk szoros győzelmet.

Sorban másodjára kellett idegenben pályára lépnünk a pályaválasztói jog felcserélése miatt. Nehezen indult a mérkőzés, ellenfelünk került előnybe. A csúszós parkettán rendre az utolsó passzainkba csúszott hiba, de mégis sikerült a félidő előtt egyenlítenünk, így 1-1-es állással vonultunk szünetre.

A második félidőben már jobban sikerültek a támadásaink, 3-1-re is vezettünk. Ezután jött egy két perces rövidzárlat és ismét döntetlen volt az állás. A mérkőzés hajrájában kapujukhoz szögeztük a jól védekező ellenfelünket. Végül Nagy Levente jól eltalált lövésével megszereztük a vezetést, ezzel együtt a győzelmet is.

Jövő hétfőn este a Csenger csapatát fogadjuk az Egyetemi Körcsarnokban.