Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

Felnőtt ezüstérem, U21-es tisztes helytállás a Szüret kupán!

A mögöttünk hagyott hétvégén Gyöngyösön rendezték meg a nagy múltra visszatekintő Szüret kupát, amelyen 10 csapat vett részt köztük felnőtt NB II-es csapatunk és U21-es csapatunk is. A mezőnyben volt egy román és egy cseh csapat is. Továbbá Szolnokról két csapat, Eger, Gödöllő, MAFC-Kármán és a házigazda Gyöngyös. 

Felnőtt csapatunk egy 3-mas csoportba került, ahol a Gödöllő és Szolnok sárga csapatával mérkőzött meg. Mindkét mérkőzést 2:0 arányban a rutinosabb csapatunk nyerte meg. A csoport győzelem után a döntőbe kerülésért a házigazdákkal kellett megküzdeni. A két csapat jól ismeri már egymást az elmúlt évek másodosztályú küzdelmeiből. Ennek megfelelően a csapatok egymást már meglepni nem igen tudták. Csapatunk játéka végig magabiztos volt és irányította a mérkőzést. Remek szerváknak és blokkoknak köszönhetően ezt a mérkőzést is 2:0 arányban behúzta felnőtt csapatunk. 

Ezek után következhetett a döntőben a MAFC-Kármán együttese, akik a Budapest bajnokságban szerepelnek. A mérkőzésen csapatunkon már a fizikai és mentális fáradtság is meglátszott. Sok egyéni hiba jellemezte játékunkat, míg a másik oldalon magabiztos játékot mutatott a pesti alakulat. Így a döntő mérkőzést csapatunk 0:2 arányban elveszítette ezzel a torna második helyén zárva. 

A Szüret kupán lépett pályára csapatunkban először két friss igazolásunk is. Berkes Zoltán a Pénzügyőr-Debrecen csapatától míg Pallós Gergő a DEAC gárdájától igazolt hozzánk. Mindketten igazán hasznosan és eredményesen játszottak abszolút otthonosan mozogtak csapatunkban. 

Bacsó Istán vezetőedző értékélése a tornáról: ,, A felkészülési torna jól sikerült. Az új emberek gyorsan megtalálták a helyüket a csapatban. Egész egységet alkotott a csapat. A végére fáradtunk el fejben, de ez egy hosszú nap után várható volt. Vannak azért még fejleszthető dolgaink, készülünk tovább az idény kezdetéig. Gratulálok a csapatnak az egész napos munkáért!”

MEAFC-Miskolc: Busák István, Berkes Zoltán, Pallós Gergő, Varga László Mihály, Soltész Bence, Klein Péter, Kozsla Ádám, Molnár Gábor, Surányi István, Barócsi Ákos

U21-es csapatunk a MAFC-Kármán és a LPS CSS Bihorul (Románia) csapataival mérkőztek meg a csoportkörben. Mindkét gárda sokkal tapasztaltabb volt a mi fiainknál akik így is megnehezítették a dolgukat. Azonban mindkét mérkőzést 2:0 arányban elveszették. 

A helyosztó alkalmával a Szolnok sárga és Szolnok kék csapataival kellett megküzdeni. Itt játékosaink már közel voltak a győzelemhez, de sajnos nem sikerült a bravúr. Így a torna 10-ik helyén zártak. 

Papp Dóra vezetőedző értékelés a tornáról: ,, Hétvégen egy meghívásos röplabda tornán vett reszt csapatunk Gyöngyösön. A hajnali keles meglátszott a fiukon az első meccs első szettjében, ugyanis nem találta senki a helyet a pályán, ami nem csoda, hiszen most játszottak ebben az összeállításban először. A második szettre megráztak magukat es sikerült egy kicsit megszorongatni az ellenfelünket. Ez kitartott a torna későbbi meccsein is, egy kisebb melypontot leszámítva.”

Úgy gondolom, hogy ezen a tornán a fiuk betekintést kaphattak abba, hogy mi var rajuk ebben a szezonban. Nem itt kellett meccset nyernünk, viszont úgy érzem, hogy bennük van a jobb teljesítmény es kepések arra, hogy győztesként jöjjenek le a pályáról, ha csökkenteni tudjuk a saját hibák számát.Büszke vagyok rajuk, hogy azokat a taktikai dolgokat amiket kertem zömében betartottak, innentől a finomhangolás es a koncentráció javítása a dolgunk edzéseken.”

MEAFC-Miskolc U21: Komáromi Kristóf, Jerszi Richárd, Molnár Mózes, Várszegi Tamás, Kapusi Zoltán, Király Olivér, Sztupjár Kristóf, Schadt Martin, Gudasz Gergely, Ducsai Martin, Oláh Mózes, Tóth Tibor, Bányai Márk, Batizovszki Tamás, Paranai Ádám, Karóczi Szabolcs