Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Légiósa nélkül győzött, és jutott tovább a MEAFC!

Újabb sikerével már a legjobb 16 között a miskolciak!

Thronton továbbra is csak szurkolóként nézhette, ahogy a hazai centerek pontjaira Szanyi válaszolt gyorsan nyolc egységgel. Mivel az idei szezonban megtáltosodó Sömenek is betalált távolról, a hazaiak pedig öt kihagyott büntetővel nyitottak, a vendégek magabiztosan őrizték előnyüket. A pontgazdag első negyed legvégét Homoki öt pontja mentette meg, így lőtávolságon maradt a házigazda (23-27).  

A folytatásban is ponterősen játszott a salgótarjániak külföldi irányítója, Herendic, akinek vezetésével újabb könnyű kosarakat szerzett a vendég gárda. Ugyan igyekezett a Kozák-duó és a Takács-Lippai-Homoki trió is, de az első félidő igazi X-faktorát Hajdu játéka és a nógrádi gólpasszok jelentették. A Salgótarján magasembere 10 pontig jutott, míg csapatszinten kétszer annyi asszisztot osztottak ki, mint a miskolciak (9 ill. 18). Mindennek ellenére is minimális, de hazai vezetéssel ért véget az első húsz perc (47-46).

Két eladott labda, két határozatlanság és máris 50-55-öt mutatott az eredményjelző. Bár tovább is nőtt egy ponttal a különbség, Kozák Berci azonban máshogy gondolta. Megragadván a borsodi gyeplőt, 11 pontjával alaposan a lovak közé csapott. Energiája átragadt a társakra is, így remek szakaszt produkálva fordított a MEAFC (63-59). 

Sömenek és Herendic is hátán vitte az övéit, így találataikkal – Sándor hármasa ellenére is – tízen belül maradt a Tarján (78-69).

A vendégek alacsonyabb szerkezettel és zónával tértek vissza, amit Takács és Sándor is szinte azonnal megtalált kintről. A Salgótarján nagyot küzdött, és három pontra megközelítette a hazaiakat. Lippai és Homoki kosárral verték vissza az előzési kísérletet, majd az izgalmas végjátékban Takács büntetői biztosították be a miskolciak továbbjutását (95-92).

A MEAFC-Miskolc csapata így nagy csatában, de amerikai vezére nélkül is megérdemelten vágott vissza korábbi bajnoki vereségért ellenfelének és győzelmével bejutott a kupa legjobb 16 csapata közé!

MEAFC-Miskolc – Salgótarjáni KSE 95-92 (23-27, 24-19, 31-23, 17-23)

Hepp kupa 3. forduló, Miskolc, Körcsarnok, 200 néző.

Vezette: Pozsonyi László, Sallai István, Domán István.

MEAFC: Takács (16/6), Kozák M. (11), Kozák B. (20/3), Homoki (12), Lippai (20). Csere: Béres (7), Sándor (6/6), Tóth (2), Szőke (1), Asszú. Edző: Drahos Gábor.

Salgótarján: Csabák (2), Szanyi (10/6), Boinitzer (8/3), Sömenek (16/6), Hajdu (17). Csere: Herendic (24), Berkics (6), Karanfilovszki (5), Piukovics (4), Kovács. Edző: Stevan Cupic.

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): Nyilvánvaló, hogy Thorntonnal sokkal magabiztosabb és erősebb a MEAFC, ám most ismét nélküle tudtunk győzni. Ez nagyon nagy és értékes dolog. Gratulálok is csapatomnak a továbbjutást érő újabb győzelemhez. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen szinte pontosan lemásoltuk a legutóbbi tarján elleni első félidőnket, ám a folytatásban stabilizáltuk a helyzetünket. Bár sokat hibáztunk, a csapat szíve a helyén volt. Igyekszünk megfelelően ráhangolódni a Veszprém elleni mérkőzésünkre. 

Stevan Cupic (Salgótarján): Nagyon nehéz idegen pályán nyerni akkor, ha a büntetődobások aránya 29-14 a hazai csapat javára. Néhány játékosunk keze ráadásul fontos pillanatokban ezúttal is megremegett, illetve a játékvezetés miatt kicsit idegesebben is játszottunk, mint szoktunk. Mindezen tényezők együttesen okozták vereségünket.

A miskolci csapat következő mérkőzése:

2019. november 9. péntek 18:00 

Veszprém-MEAFC-Miskolc