
Voltak biztató jelek!
A mögöttünk hagyott hétvégén U19-es csapatunk Nyíregyházára látogatott, ahol a VRCK III. és a GLP Nyíregyháza csapataival mérkőztek meg. Sajnos mindkét fél erősebbnek bizonyult csapatunknál így két vereséggel tértek haza a fiúk.
MEAFC-Miskolc U19: Heinrich Bence, Buri György, Kruzsecsky Csaba, Gudász Gergely, Feke Balázs, Gáspár Dániel, Szabó Péter, Kocsis Szilveszter, Lénárt László
Veresné Gáspár Éva nyilatkozata a tornáról:
Csapatunk tartalékosan utazott Nyíregyházára.A csoport nehezebb ellenfeleivel kellett megmérkőznünk úgy, hogy az első számú feladónk igazoltan távol maradt a tornáról.Az ózdi csapattal szemben tudtuk tartani a lépést, szoros szetteket játszottunk ellenük, a nyíregyházi gárda azonban tőlünk jóval erősebb játékerőt képviselt.
Pozitívumként elmondható, hogy az új felálláshoz ( két feladós rendszer) jól alkalmazkodtunk, állásrendi hibát egyszer sem vétettünk. Gudász Gergő pontos feladások hiányában nem tudta képességeit kibontakoztatni. Buri György játékát kiemelném, mert , elsősorban az ózdi csapat ellen mutatott sáncmunkája és mezőnymunkája nagyban segítette a csapat védekezését.