Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U11

Nagyon belelendült a legújabb MEAFC csapat!

Formálódó játékkal újra megnyertük az „A” csoportot.

A második fordulóban hazai pályán, az Egyetemi Körcsarnokban fogadhattuk két ellenfelünket, az első fordulóból már megismert DVTK Akadémiát és a MEAFC másik U11-es csapatát a Basket Bulls-t. 

A korai kezdés ellenére a fiúk már a meccs legelejétől nagy fordulatszámon pörögtek, az előző napon begyakorolt elemek néha visszaköszöntek a meccs folyamán. Próbáltam több játéklehetőséget adni a 2010-es születésű gyerekeknek is, akik szépen éltek a lehetőséggel, és nagy öröm volt számomra, hogy nem látszott rajtuk a megilletődöttség. Sok sikert kívánok a Basket Bulls csapatának a bajnokságban!

MEAFC Vidrák – MEAFC Basket Bulls 81-20 (21-1; 32-10; 15-9; 13-0)

MEAFC Vidrák: Rozmán Flórián (14), Jacsó Dávid (14), Szojka Milán (13), Elek Félix (11), Hudák Ábel (10), Rózsahegyi Bóta Ábel (4), Sipos Soma (4), Balogh Hunor (4), Csoma Levente (3), Markovics Ritter Merse (2), Vásárhelyi Milán (1), Sedlák Máté (1). Edző: Szojka Gábor.

MEAFC Basket Bulls: Mandzák Bence (3), Rákosi Levente (3), Mandzák Gergő (3), Orosz Bence (3), Bán Tamás (3), Török Botond (3), Gáti Attila (1), Kovács Dávid (1), Kardos Botond (0), Sógor Bendegúz (0), Fodor Levente (0). Edző: Vucskó Zsuzsanna.

Második ellenfelünk a „régi ismerős” DVTK Akadémia csapata volt. Próbáltunk felkészülni a lányok agresszív játékából, és nem a mérkőzés végére hagyni a döntést. Ezt az első félidőben sikerült is megvalósítani. A harmadik negyed végén sajnos kisebb hullámvölgy következett, ellenfelünk egy 12-0-s futással 9 pontra megközelített minket. Szerencsére a negyedik negyedben Hudák Ábel megrázta megát, és jó indulásainak köszönhetően 16 ponttal megnyertük ezt a szakaszt, vele együtt pedig a mérkőzést is. Úgy tűnik, hogy a bajnokság további szakaszában folytatódik a rivalizálás a két csapat között.

DVTK Akadémia –MEAFC Vidrák 44-71 (10-23; 14-16; 16-12; 4-20)

DVTK Akadémia: Oross Anna (13); Nagy Csenge (10); Dohány Maja (9); Balogh Lilien (3); Szécsi Emma (2); Völgyi Szonja (2); Bacsó Flóra (2); Páll Tímea (1); Flaskó Gréta (1); Sörlei Amina (1); Herr Szonja (-); Tamás Julianna (-) Edzők: Lengyel József; Csipkó Barbara

MEAFC Vidrák: Hudák Ábel (14); Rozmán Flórián (13); Sedlák Máté (9); Szojka Milán (9); Balogh Hunor (9); Jacsó Dávid (7); Markovics Ritter Merse (4); Elek Félix (4); Rózsahegyi Bóta Ábel (2); Takács Levente (-); Bodnár Milán (-); Vásárhelyi Milán (-) Edző: Szojka Gábor

A két meccset összegezve elégedett voltam a formálódó játékunkkal. Örömteli számomra, hogy a 80 perc alatt összesen egy hullámvölgye volt a csapatnak, és hogy ebből is nagyon összeszedett játékkal tudtunk kilábalni. A büntető százalékunk miatt van bennem kisebb hiányérzet, ezen próbálunk a továbbiakban változtatni. Köszönöm az edző kollégák munkáját, és a szülők támogatását.