Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Magabiztos siker a PSE Debrecen ellen!

Hazai környezetben fogadtuk a PSE Debrecen csapatát az NB II Kelet ,,B” csoport soron következő fordulójában. Játékosainkban égett a visszavágási vágy hiszen, az a két csapat előző mérkőzését a vendégek nyerték.

Ennek megfelelően csapatunk már az elején magához ragadta az irányítást és nem is adta az ki végig a kezéből. Volt, hogy 5-8 pont is volt a két csapat között a különbség, ám ilyenkor csapatunk kicsit kiengedett és lelkes fiatalokból álló vendégek 2-3 pontra is megközelítették csapatunkat. Azonban ilyenkor csapatunk rázott egyet magán és ismét növelte előnyét. Így zajlott le mind a három felvonás. Amely végén csapatunk örülhetett.

Barócsi Ákos csapatkapitány nyilatkozata Bacsó István edző távolétében: ,,Egy nagyon lelkes és ügyes PSE csapattal találkoztunk. Azt gondolom, hogy végig irányítottuk a mérkőzést és nem forgott veszélyben a győzelem. Voltak apróbb hibáink, de ezek ezen a mérkőzésen belefértek. Gratulálok a srácoknak.”

NB II Keleti ,,B” csoport 8. forduló

MEAFC-Miskolc – PSE Debrecen 3:0

MEAFC-Miskolc: bagó László, Busák István, Surányi István, Kozsla Ádám, Kiss Péter, Szántai Balázs, Pallós Gergő, Barócsi Ákos, Varga László, Klein Péter

Edző: Varga László Mihály 

A bajnokság következő fordulójában Újfehértóra látogat csapatunk. 

Ideje: 2019.12.21 13:30

Helyszín:  H2O SZABADIDŐKÖZPONT ÚJFEHÉRTÓ VASVÁRI PÁL UTCA 15.