Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Takács Dani „szétlőtte” az ellenfelet!

Fiú MEFOB kosárlabda 2019-2020 – Miskolci Egyetem

Sok fiatal miskolci játékperc a remekül küzdő vendégek ellen.

Sokáig kérdéses volt, hogy lesz e egyátalán mérkőzés, hiszen sem ellenfelet, sem játékvezetőket sem láttak még 5 perccel a feldobás előtt sem a teremben a melegítő hazaiak. Szinte az utolsó pillanatban esett be a találkozóra a fővárosi csapat, ám ez a tény alig látszott a teljesítményükön. A vártnál talán szorosabb első negyed azonban összefüggésben állt a sűrűn fiatalított hazai kerettel is. Lippai helyén zömében a sokkal tapasztalatlanabb magasemberek játszottak, de a második negyed gyakorlatilag Takácsról szölt. A hazaiak irányítója egymás után szerezte a hármasokat, amivel rendbe is tette a nagyszünetre a különbséget a Miskolc. A második félidőben is derekasan helytállt a vendégek sora, ám a bronzérmes győzelméhez nem férhetett kétség.

Miskolci Egyetem-AKE-BGE 88-73 (20-17, 32-13, 18-22, 18-21)

Fiú Egyetemi Bajnokság, Keleti csoport, Miskolc, Körcsarnok, 15 néző.

Vezette: Vaszi Ádám, Lónáth László.

MEAFC: Takács (34/24), Kozák M. (13/3), Kozák B. (10/6), Szőke (4), Asszú (5). Csere: Sándor (9/9), Lippai (6), Ragályi (4), Gadus (3/3), Edző: Drahos Gábor.

AKE-BGE: Steier (7/3), Szőke (4), Körömi (4), Garai (20/9), Mogyorós (24/3). Csere: Prokai (12), Szappanos (2), Lantos, Major, Horváth. Edző: Zsirai Gyula.

Drahos Gábor (Miskolci Egyetem): Nagyon jó kis meccs volt ez. Szorosabb állás mellett is tapasztalhattak a fiataljaink. Természetesen volt, hogy ennek megittuk a levét, de hát van, amikor meg kell inni a dolgokat. Csak meccsen tudjuk rendesen ellenőrizni a játékosok fejlődését, itt pedig igyekszünk csiszolni, javítani a munkájukat. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, gratuláció jár Takács Dani dobókezének, és az ellenfél 15-ös játékosának is a lepattanókhoz való hozzáállása miatt. Mind a három kategóriát jó volt figyelni közelről.

Zsírai Gyula (AKE-BGE): Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak. Sajnos ismét csak beestünk a mérkőzésre, de őszintén megmondom, hogy a két csapat között megvan ez a különbség, de a két játékvezető az kritikán aluli volt a meccsen. Tehát akkor mondják meg nekünk, hogy itt nem kaphatunk faultot, rendbe van. Az a stílus, ahogy viselkednek, mind a két csapat nevében kikérem ezt a játékvezetést. Ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak, és további sok sikert a hazai csapatnak!