
Női győzelem, férfi kiesés
Röplabda MEFOB 2019-2020 – Miskolci Egyetem
Női MEFOB röplabda csapatunk 2020.02.24-én hazai pályán fogadta a Debreceni Egyetem csapatát. A mérkőzést végig irányította csapatunk és egy könnyed felszabadult játékot mutatott az első két szettben. A harmadik felvonás elején a hajdúsági csapat akarata dominált, lányaink koncentrációja kicsit alább hagyott. Azonban 12-6-os debreceni vezetésről sikerült felállni és végül megnyerni a szettet és vele a mérkőzést is. Így csapatunk teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A visszavágót igen jó pozícióból várhatja csapatunk. Amelynek ideje még nem ismert, jelen cikk írásakor is folynak az egyeztetések.
Női MEFOB 1. selejtező mérkőzés
Miskolci Egyetem-Debreceni Egyetem 3:0
Miskolci Egyetem: Leidgeb Noémi, Sitkey Mariann, Sitku Renáta, Bagi Alexandra, Braun Dóra, Czipa Anett, Szikora Evelin
Edző: Barócsi Ákos
A női mérkőzés után következtek a fiúk. Csapatunk már túl volt egy mérkőzésen az Egri Egyetem ellen, amelyet az Eger nyerte meg 3:0 arányban. Így a továbbjutáshoz fiaiknak 3:0 arányban kellett nyerni és jobb pont arányt kellett elérnie.
Az első szettben csapatunk teljesen megilletődve és sok hibával,feszülten játszott, tudása alatt teljesített. Így ezt a felvonást el is veszítette így már ekkor eldőlt, hogy nem juthatnak tovább. A következő szettekben a görcsösség és feszültség eltűnt a srácokból. Azonban még így is sok hiba volt a játékban, amelyet a rutinos egri röplabdázók ki is használtak. Így 0:3 arányban alul is maradtunk ezen az összecsapáson és így el is búcsúztunk az egyetemi bajnokságtól.
Férfi MEFOB 2. selejtező mérkőzés
Miskolci Egyetem-Egri Egyetem 0:3
Miskolci Egyetem: Kormos Dávid, Oláh Mózes, Klein Péter, Bubenkó Ákos, Gönczi Soma, Tóth Tibor, Komáromi Kristóf, Karóczi Szabolcs, Király Olivér, Kapusi Zoltán
Edző: Papp Dóra