Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Nem vallottunk szégyent a többszörös bajnok ellen!

A mögöttünk hagyott csütörtökön, este 19:45-kor edzőmérkőzést játszott férfi NBI-es röplabda csapatunk. Az ellenfél nem más volt, mint a többszörös magyar és kupagyőztes extraligás Vegyész RC Kazincbarcika.

Az első szettben a Kazincbarcika játéka dominált, és simán hozta az első felvonást. A kezdeti megilletődöttség után játékosaink belelendültek a játékba, és méltó ellenfelei lettek a Vegyésznek. Így a következő két játékrész izgalmas, helyenként látványos megoldásokkal tarkított játékot hozott.

Bagó László vezetőedző nyilatkoztat a mérkőzésről: ,,A felkészülésnek még nagyon kezdeti fázisában járunk. Az edzőmérkőzésre való felkérés még kicsit korán érkezett nekünk, de ha a VRCK keres meg bennünket ilyen igénnyel, akkor természetes, hogy igent mondunk. Összességében kellemes meglepetés volt, hogy a kezdeti perióduson kívül, az egész meccsen tartani tudtuk a lépést az ország egyik élcsapatával. Új védekezési szisztéma meghonosításán dolgozunk, ennek gyakorlására nagyon jó volt a meccs, bár hozzátartozik, hogy még 3 percenként figyelmeztetni kell a játékosokat az eddigitől eltérő helyezkedésekre. 1 hónap múlva -a rajtra- mindenki a helyére kerül. Új játékosaink még nem játszottak, kisebb sérülésekkel bajlódnak így inkább pihenőt kaptak, nem kockáztattuk a komolyabb sérülést.”

Felkészülési mérkőzés

MEAFC-Miskolc-VRC Kazincbarcika 0:3 (-13, -20, -26)

MEAFC-Miskolc: Pallós, Surányi, Kozsla, Kiss, Molnár, Busák Csere: Szántai (liberó), Karóczi (liberó), Budai, Kormos, Boronkay, Varga, Barócsi

A felkészülés során további edzőmérkőzéseket fogunk játszani az extraligás DEAC ellen. Szeptember 1-én 18:30-tól hazai környezetben, szeptember 10-én 19:30-kor Debrecenben csap össze a két gárda.