Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U18

Junior csapatunk is lejátszotta első edzőmérkőzését

Egri KOK – MEAFC 67-47 (18-5, 13-13, 17-15, 19-14)

U18-as csapatunk is lejátszotta első edzőmérkőzését, és tovább folytatja a felkészülést, a szeptember végén esedékes kiemelt selejtező tornára.

Varga Dénes értékelte a mérkőzést:

“Első “éles” mérkőzésünk célja az volt, hogy megfigyelhessem a fiúkat, gyakoroljuk az edzésen tanult játékelemeket. Éppen ezért 16 fős kerettel érkeztünk, és az eredménnyel nem törődve, mindenki kapott elegendő játéklehetőséget. Az egri csapat a mérkőzés 90%-ban zónát védekezett, ez ellen mi egyelőre, csak a korábbi évek tapasztalatából merítve próbáltunk helyzeteket kialakítani. Sok hiányosságot fedeztem fel a játékunkban, több területen is fontos az ismeretek gyarapítása, a lelkesedéssel szerencsére nem volt gond, ezt így kipipálhatjuk. Annak ellenére, hogy nem minden a terveink szerint alakult és voltak egyéb, a játék képét nehezítő körülmények, hasznosnak találtam ezt az erőpróbát. Nagy kedvvel és lelkesedéssel folytatjuk a felkészülést!”

Edző: Varga Dénes

Másodedző: Lippai Szabolcs