Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Az új idényben U15-ös csapatunk lépett pályára először!

U15-ös csapatunk a mögöttünk hagyott szombaton Budapesten szerepelt a bajnokság első tornáján. Ahol három mérkőzést vívtak meg fiaink a Malév SC, RAÖK Kaposvár-kék és a Szoese csapatai ellen. Ezt a csapatot felnőtt gárdánk korábbi edzője Bacsó István edzi ettől az évtől. A srácok heti háromszor edzenek a Fráter György Katolikus Gimnáziumban (H,Sz,P: 16:30-18:00).

Bacsó István értékelés az első tornáról:

,,A mai versenynapra másfél hét felkészülése volt a csapatnak. Három mérkőzést játszottunk le, melyben a gyerekek ismerkedtek a 6 fős csapatfelállással. A nap végére már összejött a szett győzelem is. A tornán nálunk nagyobb múltú röplabda klubokkal mérhettük össze az erőnket. Így természetesen a fiúk, először kissé megilletődve álltak fel a pályára. Gratulálok nekik, mert már a nap végére sikerült levetkőzni ezt tulajdonságukat és  bátran néztek szembe az ellenfélel. Gratulálok a csapatnak. Dolgozunk tovább, hogy minden területen fejlődni tudjunk. Mert akarunk és ez bizalomra ad okot.”

Tatár Mihály U15 OGYB II. osztály 1.torna Budapest

10:00     MEAFC-Miskolc -Malév SC (0 – 3)

13:00     MEAFC-Miskolc -RÖAK-Kaposvár – KÉK (0 – 3)

16:00     SZoESE -MEAFC-Miskolc (2 – 1)

MEAFC-Miskolc U15: Gál Balázs, Farkas Konrád, Jakó Kevin, Bialkó Milán, Lukács Bence, Jáborcsik Örs, Bártfai Ákos, Kis Gergő Zalán, Gulyá Bence János, Repei Ákos, Kormos Huba, Bálint Kristóf Mátyás

Vezetőedző: Bacsó István

Másodedző: Jakó Imre

A bajnokság következő tornája ismét Budapesten lesz. (október 3.- 4.)