Készítette: Orosz Péter
Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Győzelem a Magyar Kupa selejtező első mérkőzésén!

Hétfő este hazai környezetben is bemutatkozott NBI-es férfi röplabda csapatunk.

Az ellenfél a Sümegi RE csapata volt a Magyar Kupa selejtező első mérkőzésén. Röplabdásaink már túl voltak egy bajnoki mérkőzésen, amelyen sajnos vereséget szenvedtek a Szolnok csapatától. Így mindenképp javítani szerettek volna Bagó László tanítványai.

Az első felvonásban végig a MEAFC akarata érvényesült. Surányi remek nyitásainak köszönhetően sikerült ellépni a sümegi csapattól. Ennek köszönhetően az első szettet magabiztosan nyerte csapatunk 25:19 arányban.

A második felvonásban már kiegyenlítettebb volt a két csapat küzdelme. A kilátogató nézők izgalmas labdameneteket láthattak szép megoldásokkal és támadásokkal. A szett végjátékára a csapatok fej-fej mellett fordultak rá. Ekkor Bagó mester Orosz helyett Molnárt küldte pályára, valamint Pallós helyett Barócsit. A csapatok nem tudtak egymástól ellépni hol az egyik hol a másik vezetett egy ponttal. Azonban végül remek center játékunknak köszönhetően (Kozsla és Kiss) mi örülhettünk és egy szoros csatában 27:25 arányban behúztuk ezt a szettet is.

Képet készítette Orosz Péter

A harmadik etapban a csapatok ismét nagy csatát vívtak egymással. Azonban ebben a felvonásban a végjátékra a Sümeg jobban összeállt és így meg is nyerték azt. 25:27

A negyedik szettben a vendégcsapat ragadta magához az előnyt és játszott magabiztosan. Azonban játékosaink nem adták fel és sikerült egyenlíteni majd átvenni a vezetést is. Amit a játékrész végig már nem adtak ki a kezükből és így meglett a szett győzelem (25:23) és vele a mérkőzés győzelem is.

Bagó László vezetőedző nyilatkozat: ,, Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, aztán a következő szettekben fokozatosan húztuk magunkra az ellenfelet. Szerencsére a szívünk a helyén volt. Örülök, hogy pontveszteség nélkül hoztuk le a meccset.”

Magyar Kupa selejtező 1.mérkőzés:

MEAFC–Miskolc – Sümegi RE 3:1

MEAFC-Miskolc: Pallós, Surányi, Kozsla, Kiss, Orosz, Kovács, Csere: Szántai (liberó), Molnár, Busák, Varga, Karóczi, Kapusi, Kormos, Barócsi

Fontos információ, hogy a szeptember 25-ei Kistext elleni hazai bajnoki mérkőzés elmarad! Sajnálatos módon a budapesti csapatnál két játékos is megfertőződött. Így a mérkőzés egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.

Azonban így sem maradunk röplabda nélkül, hiszen a párharc visszavágóját Sümegen pénteken rendezik meg előre láthatólag 19 órás kezdéssel. Ezt a mérkőzést is közvetíteni fogjuk a YouTube-on található MEAFC TV keresztül.

Képeket készítette: Orosz Péter