Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Továbbjutás a Magyar Kupában!

Pénteken 19 órától Sümegen szerepelt férfi NBI-es röplabda csapatunk a Magyar Kupa selejtező második mérkőzésén. Korábban hazai környezetben 3:1 arányú győzelmet aratott a MEAFC. Így már csak két szett győzelemre volt szükség ahhoz, hogy a továbbjussanak röplabdásaink.

Az első szettben folyamatosan lendültünk játékba. A csapatok fej-fej mellett haladtak egymás mellett. Izgalmas labdamenetekkel, és remek nyitásokkal tarkított játékrész volt ez. Szerencsére játékosaink megfelelően koncentráltak és a döntő helyzetekben nem inogtak meg. Így 23:25 arányban nyerték ezt a felvonást.

A második szettben is óriási csata volt a két csapat között. Azonban a végjátékban jobban koncentráltunk, így ezt a játékrészt is megnyertük 21:25 arányban. Így biztossá vált a továbbjutás is.

A harmadik felvonásra Bagó mester Kovács helyett Molnárt míg Pallós helyett Barócsit küldte pályára. Ebben a játékrészben csapatunk figyelme csökkent, míg a hazaiak felszabadultan kezdtek el játszani. Sajnos játszma labdáról sikerült ezt a szettet elveszíteni. 28:26

A negyedik etapban már jobb képet mutatott játékunk és sikerült 1-2 pontra el is lépni az ellenféltől. A végjátékban megint jobban akartuk a győzelmet, így 22:25 arányban meg is nyertük azt, és vele a mérkőzést is.

Bagó László vezetőedző nyilatkozata: ,,A továbbjutáshoz szükséges két szett megnyerése után, tudtam kísérletezni. Sajnálom a meccs labdáról elvesztett harmadik játszmát.”

Magyar Kupa selejtező 2. mérkőzés

Sümegi RE – MEAFC-Miskolc 1:3

MEAFC-Miskolc: Pallós, Kovács, Orosz, Kozsla, Kiss, Surányi Csere: Szántai (liberó), Karóczi, Molnár, Barócsi

A Magyar Kupa nyolcaddöntő szakaszában, az extraligás Kecskeméti RC-t fogadjuk majd az egyetemi körcsarnokban. A mérkőzés pontos ideje még egyeztetés alatt áll.