Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Le a kalappal a játékosok előtt!

Felnőtt NBI-es röplabda csapatunknak sűrű hétvége áll a háta mögött. Pénteken a Kistext SE csapatát míg vasárnap a MÁV Előre Bericap együttesét fogadta az egyetemi körcsarnokban.

A pénteki találkozó előtt, a Kistext SE százszázalékos mutatóval és vesztett játszma nélkül érkezett. Az első felvonásban a vendégcsapat kezdett jobban. Sok hibával játszottunk így 3-4 pontos előnyre is szert tettek a pestiek. Azonban sikerült ledolgozni csapatunknak a hátrányt és 14:14-re egalizálni az állást.  Ekkor azonban rossz támadásoknak és az ellenfél remek ütéseinek köszönhetően ismét a vendégcsapat lépett el. Ezt az előnyt már nem is adta alább így 20:25 arányban nyerte az első játékrészt.

A következő szettben is a vendégek kezdtek jobban és ismét sikerült 3-4 pontos előnyre szert tenniük. Csapatunk folyamatosan ott loholt a vendégek nyakán, akik talán kicsit kényelmesen is játszottak már. Így 21:21-nél sikerült beérni őket és megfordítani az állást is 24:21-re köszönhetően Pallós remek nyitásainak.  Ezek után már nem is engedte ki a kezéből a szett győzelmet Bagó tanítványai.

A következő szettekben csapatunk játékába több hiba is csúszott. Ezt a vendégek kihasználták és így a mérkőzést is meg tudták nyerni.

(3. szett: 14:25; 4. szett: 21:25)

Bagó László értékelése a mérkőzésről: ,,Jó meccset sikerült játszani, kicsit taktikusabb játékkal szorosabbak lettek volna a szettek.’’

NB I Liga MEAFC-Miskolc – Kistext SE 3:1

MEAFC-Miskolc: Pallós, Kozsla, Kovács, Orosz, Berkes, Surányi Csere: Szántai (liberó), Karóczi, Busák, Kapusi, Kormos, Barócsi, Bubenkó

Egy szombati pihenő után vasárnap is hazai pályán léptek pályára röplabdásaink. A soron következő ellenfél a MÁV Előre Bericap együttes volt.

Csapatunk kissé felforgatott felállásban lépett pályára, hiszen volt, aki betegség, sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott ott lenni a találkozón.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést mi pedig mentünk utánuk ebben az új formációban. A szett közepére beértük a vendégeket ezek után fej-fej mellett halad a két gárda. Játékosaink minden beleadva behúzták az első felvonást óriási csatában 29:27 arányban.

Ez a szett győzelem erőt adott játékosainknak és a második felvonásban sikerült az ellenfelet bedarálni. Így 25:22 arányban ez a játszma is MEAFC sikert hozott.

A következő szettre játékunk leült és a vendégcsapat kezdett játékba lendülni. Ki ismerték játékunkat és pontosabban is játszottak, mint játékosaink. Sajnos így ezt a szettet elvesztettük 18:25 arányban.

Ekkora játékosainkon már a fáradtság jelei is kezdtek megmutatkozni és sok egyéni hiba csúszott a játékba. A fehérvéri együttes pedig kegyetlenül kihasználta a hibáinkat. Így a negyedi felvonást is megnyerték 15:25 arányban. A döntő szettben is a koncentráció hiánya és a fáradtság jelei voltak láthatóak a játékosok. Nagyon akartak küzdöttek, de már nem volt elég az ekkorra már magabiztosan játszó Székesfehérvár ellen. Így 7:15 arányban az 5-ik szett is vendég sikert hozott és így a mérkőzést is megnyerték.

Bagó László értékelése:  ,, A hiányzó játékosok okozta lyukakat két szetten keresztül tudtuk foltozgatni, de aztán kiismerhető lett a játékunk. Elfáradtunk. A hétközi betegségek és a duplaforduló sok volt.’’

NB I Liga MEAFC-Miskolc – MÁV Előre Bericap 2:3

MEAFC-Miskolc: Pallós, Kozsla, Orosz, Molnár, Szántai, Surányi Csere: Karóczi (liberó), Kapusi, Busák, Varga, Kormos, Bubenkó, Barócsi

A dupla fordulós hétvége után játékosaink dicséretet érdemelnek küzdeni akarásból. Ezúton is köszönjük a lelkes szurkolást szurkolótáborunknak.

Ezen a héten pihenő vár a játékosokra, hogy azután október 26-án 20 órától az U18-as válogatott ellen lépjen pályára Kunhegyesen. Majd hazai körülmények október 29-én 20 óra 30 perctől fogadja a Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén az extraligás Kecskeméti RC-t.

A hetet pedig október 31-én a Dág elleni hazai bajnokival zárja 18 órás kezdéssel.