Röplabda szakosztály,  Röplabda U17

Mentálisan ma gyenge volt a csapat

2020. november 15.-én az U17 csapatunk folytatta szereplését a Buzek László U17 OSB II. osztályában, ahol a III. – IV.  fordulóra került sor ezúttal hazai környezetben.

Varga László vezetőedző beszámolója a tornáról:

Felemás érzésekkel és gondolatokkal gondolok vissza a hétvégi fordulóra.

Sajnos az adott körülmények között nem 4 hanem csak 3 csapat tudott megjeleni a tornán így közös egyetértés alapján egy napon lejátszottunk 2 fordulót.

Az első és harmadik mérkőzésünk is a Sülysáp csapata ellen zajlott. Sajnos nem a tudásunknak megfelelő játékot mutattuk, ezért mindkét mérkőzésen vesztesként hagytuk el a pályát. Mindkét mérkőzésre elmondható, hogy mentálisan sehol sem volt a csapat, az önfejűség és az ijedtség dominált a játék folyamán. Bár néha voltak szép jelenetek, de sajnos ez kevés volt.

MEAFC – Miskolc – Sülysáp  1 – 2

A második és negyedik mérkőzésen A KESI „B” csapattal játszhattunk. Az első és harmadik mérkőzés eredményén búslakodva és teljes koncentráció vesztésben álltunk a pályán.  A fiúk próbáltak összpontosítani, de sajnos ez nem mindenkinek sikerült. A harmadik mérkőzés megnyerésétől nem álltunk olyan távol, de a kecskemétiek jobban bírták a játszmák végjátékait. A negyedik mérkőzésen viszont nagyon távol álltunka győzelemtől, így a célunk a tisztes helytállás volt, ami részben sikerült is.

MEAFC – Miskolc – KESI „B” 1 – 2

MEAFC – Miskolc  – KESI „B”  0 – 3

A csapatról elmondható, hogy próbálták az edzéseken tanult, gyakorolt játékelemeket megvalósítani, de több hátráltató tényező akadályozott minket, hogy a hétvégét sikeresen zárjuk. Az egyik ilyen tényező a folyamatos betegség hullám ami sajnos nem kímél minket.  A másik a magabiztosság hiánya, az ellenfelektől való megilletődöttség és a koncentráció hiány, amely a pályán nagyon rányomja a bélyegét a teljesítményünkre.

Bízom a fiúkban, látom és tudom, hogy többre képesek! Mindent megteszek, közösen mindent megteszünk, hogy a bennük szunnyadó tudást és jó eredményt kihozzuk! Hosszú még a szezon és kitartó munkával jó eredményt érhetünk el közösen!

MEAFC-Miskolc U17: Fábián, Halász, Halmai, Bendik, Szabó, Szabad, Gáspár, Tordai, Polanen

Hajrá fiúk együtt sikerülni fog!