Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Mentálisan nem bírtuk el a mérkőzés súlyát!

A röplabda férfi NBI hétvégi fordulójában hazai pályán fogadtuk a Vidux-Szegedi RSE csapatát az egyetemi körcsarnokban.

A mérkőzés első játékrészét a vendégek kezdték jobban és két pontos előnyre tettek szert. Ezt csapatunk kitartó munkával le is dolgozta a szett közepére, valamint a vezetést is átvette. Azonban a végjátékban a játékunkban folyamatosan hiba csúszott így nem tudtuk megnyerni azt. (21:25)

A második szettben sajnos az előző játékrészben tapasztalt hibák folyamatosan megismételték magukat. Így ebben a szettben a Szegednek nem volt nehéz dolga, hiszen magabiztosan játszották azt amit tudnak míg mi tudásunk alatt szerepeltünk. (11:25)

A harmadik felvonásban is a szegedi csapat vezetett azonban a játékrész vége felé csapatunk összekapta magát és kezdte megközelíteni ellenfelét. Ennek a nagy hajrának köszönhetően a végjáték izgalmasra sikerült azonban nem sikerült azt megnyernünk így a vendégek örülhettek. (23:25)

Bagó László vezetőedző értékélesé: ,,Mentálisan gyengék voltunk. A kínálkozó lehetőségeinkkel nem éltünk, ez pedig megbosszulta magát.”

NB I Liga MEAFC-Miskolc – Vidux-Szegedi RSE 0:3

MEAFC-Miskolc: Pallós, Kozsla, Berkes, Orosz, Surányi, Kovács Csere: Szántai (liberó), Kapusi, Kiss, Molnár, Budai, Karóczi, Busák, Barócsi

A bajnokság következő fordulóójában február 14-én 16 órától Dágon vendégszerepel csapatunk .